Szekcióülésekkel folytatódik a nukleáris biztonságról szóló értekezlet

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Szekcióülésekkel folytatódik pénteken a nukleáris biztonságról szóló, előző este megnyílt washingtoni csúcsértekezlet a rendezvényre meghívott ötvenhat állam-, illetve kormányfő, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével.obama_cliff_wide-261db2383e4f7b1d2c16ec6c9291de3a7ecbbe89-s6-c10Az Obama elnök által helyi idő szerint csütörtök este a Fehér Házban adott díszvacsorával egy időben a külügyminisztériumban John Kerry tárcavezető látta vendégül a konferencián részt vevő külföldi kollégáit. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy bár a nukleáris biztonság ügye néha lassan halad, és változatlanul sok a tennivaló, "minden egyes lépés, amelyet megteszünk, távolodás a veszélyektől".

A kétoldalú találkozók sorában Barack Obama amerikai elnök mások mellett Abe Sindzó japán kormányfővel, Pak Gun Hje dél-koreai és Hszi Csin-ping kínai államfővel tárgyalt, és találkozott Francois Hollande francia elnökkel, akiről azt mondta, hogy terrorellenes küzdelmével "felrázta az európai közösséget".

Obama Recep Tayyip Erdogan török államfővel is tartott egy nem hivatalos találkozót. A konferenciának az ad különös aktualitást, hogy az utóbbi napok-hetek terrorcselekményei hatására a világ vezető politikusai sürgetőnek érzik a nukleáris biztonság garantálását, elsősorban annak megakadályozását, hogy terroristák kezébe kerüljenek hasadóanyagok, nukleáris fegyverek vagy "piszkos bombák" (hasadóanyagokat hagyományos töltet felrobbantásával szétszóró, sugárfertőzést okozó szerkezetek) készítéséhez szükséges anyagok.

"Tudjuk, hogy terrorista csoportokban megvan a szándék arra, hogy hozzáférjenek hasadóanyaghoz, és hogy legyen atomfegyverük" - mondta csütörtökön Ben Rhodes, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese. A képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a Ed Royce pedig arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az amerikai politikusok számolnak azzal: "terroristák kutatják a nukleáris létesítmények, atomerőművek gyenge pontjait szerte a világon". Bár a 2010-ben rendezett első atomcsúcs óta jelentős előrelépés történt, még mindig sok a feketepiacon forgalomban lévő, nagyfokon dúsított urán - tette hozzá.

A szekcióüléseken olyan kérdéseket vitatnak meg, mint annak a fenyegetésnek a megelőzése, illetve minimalizálása, amelyet a nem biztonságos nukleáris anyagok jelentenek. Elemzők szerint azonban áttörés nemigen várható, hiszen két atomhatalom - Oroszország és Pakisztán - nincs jelen a washingtoni csúcsértekezleten, és nincsenek megbízható adatok a radioaktív anyagok feketekereskedelméről sem.

Az Egyesült Államok éppen a csúcsértekezlet előestéjén hozta nyilvánosságra magas fokon dúsított uránkészletének leltárát. A Fehér Ház által közölt összeállítás szerint a készlet 1996 és 2013 között 741 tonnáról 546 tonnára csökkent.
Magyarországot a csúcsértekezlet egyik kísérő redezvényén - más országokkal együtt - elismerésben részesítette az amerikai külügyminisztérium a magas fokon dúsított uránból felhalmozott készletének felszámolásáért.

A díjat a csúcsértekezlet helyszínén, a washingtoni konferenciaközpontban adta át Suzan Eisenhower, Dwight D. Eisenhower néhai amerikai elnök unokája Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com