Szijjártó: a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra kell törekednie Nagy-Britanniával az EU-nak

Magyarországnak az az érdeke, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió között a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre attól az időponttól, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a találkozón, amelyet az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának nyitónapján, helyi idő szerint kedden folytatott brit kollégájával, Jeremy Hunttal New Yorkban.Leszögezte: ez tudja biztosítani, hogy a gazdasági együttműködés a lehető legkisebb veszteséggel tudja átvészelni a britek kilépése (Brexit) okozta helyzetet. Mint Szijjártó Péter az MTI-nek a találkozót követően nyilatkozva elmondta, a rendkívül baráti hangulatú megbeszélésen elsősorban a Brexittel kapcsolatos kérdéseket tekintették át.

    
Úgy vélte, hogy "a helyzet most nem áll jól a kilépési tárgyalások eredményes lezárása szempontjából, hiszen az idő rohan, és egyelőre, sajnos, nem úgy tűnik, mintha öles léptekkel haladnánk a megoldás irányába".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Magyarországnak az az érdeke, hogy mindenképpen mindkét fél - Nagy-Britannia és a megmaradó Európai Unió - számára is elfogadható megállapodással záruljanak a tárgyalások - hangoztatta Szijjártó Péter. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország nagyon nyitott gazdaságú ország, gazdasági növekedését nagymértékben meghatározzák a külső tényezők, ezért az az érdeke, hogy legfontosabb partnereivel mindenképpen szabadon tudjon kereskedni.


Amennyiben nem megállapodással zárulnak le a Brexit-tárgyalások, az EU-tagországok és Nagy-Britannia közötti befektetési és kereskedelmi együttműködés rendkívül nehézkessé fog válni, a töredékére fog visszaesni. Ekkor ugyanis a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai vonatkoznának az együttműködésre, és vámjellegű, illetve más típusú akadályok nehezítenék a kapcsolatokat.
    

Hangoztatta Szijjártó Péter azt is, hogy a magyar álláspont szerint a kontinens jelenlegi helyzetében a biztonság terén sem engedhető meg, hogy nélkülözzék a britek együttműködését, Európának ugyanis ilyen terrorfenyegetettséggel még soha nem kellett szembenéznie, a biztonsági helyzet soha nem volt ennyire törékeny - szögezte le.


A britek Európában és globális összevetésben is egyedülálló titkosszolgálati, hírszerzési és védelmi rendszerrel rendelkeznek, ezért az EU-nak az az érdeke, hogy fenntartsa az együttműködést. Magyarország emiatt azt szorgalmazza, hogy az EU által fenntartott missziókban maradjanak benn a britek, mert ellenkező esetben a missziók nagy részét be is kellene zárni. A magyar kormány azt is kezdeményezi, hogy az EU és az Egyesült Királyság között a lehető legszorosabb biztonságpolitikai együttműködés jöjjön létre. A miniszter hozzátette, hogy meglátása szerint a brit kormány is ebben érdekelt.
    

Szijjártó Péter kijelentette: helytelennek tartja "azt a vélt vagy valós célkitűzést, amelyet sokak az Európai Bizottságnak tulajdonítanak, és gyakorlatilag úgy szól, hogy álljunk bosszút a briteken a kilépés miatt, és mutassuk meg, hogy ez mennyire rossz döntés volt". "Ezt a gyerekes magatartást háttérbe kellene szorítani, és Európa érdekének megfelelően a britekkel a lehető legszorosabb és legszélesebb körű megállapodást kell megkötni" - tette hozzá.
    

A külgazdasági és külügyminiszter összesen 12 kétoldalú találkozón vett részt kedden az ENSZ-ülésszak helyszínén. Jeremy Hunt mellett tárgyalt többek között Vang Ji kínai, Rijád al-Malki palesztin, Miro Cerar szlovén, Tudor Ulianovschi moldovai, Pham Binh Minh vietnami, Hemaisz Dzsemanui tunéziai, Abdalláh bin Zájid ál-Nahajan egyesült arab emírségekbeli külügyminiszterrel is. Négy találkozón - a palesztinokkal, Namíbiával, Moldovával és Tunéziával - kétoldalú együttműködési megállapodásokat is aláírtak, elsősorban az oktatás és a diplomácia területén. Megbeszéléseket folytatott Jan Beagle ENSZ-főtitkárhelyettessel és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával is.
    

Az ENSZ-közgyűlésben a magyar miniszter a tervek szerint pénteken szólal fel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com