10 éves hős kisfiú mentette meg fuldokló húga életét – videó
Egy 10 éves kanadai kisfiú elképesztő bátorságának és gyors lélekjelenlétének köszönhetően tudta megmenteni húga életét.
Garreth Williams testvére Shanna a kocsiban kezdett el fuldokolni, mikor félrenyelt egy gumicukrot.
A gyerekek éppen a nagyszülőkkel utaztak és mikor észlelték, hogy baj van, gyorsan megálltak az út szélén és a nagyapa megpróbált segíteni a kislányon. De nem sikerült neki.
Ekkor lépett közbe Garreth, aki azelőtt tanult elsősegélyt az iskolában és rögtön tudta mit kell tenni. Odaugrott a fuldokló húgához és alkalmazta a Heimlich-fogást, amellyel sikerült eltávolítani Shanna torkából gumicukrot.
„Láttam, hogy elkékül a szája, ezért tudtam, hogy nem kap levegőt. Ezért tudtam azt is, hogy mit kell csinálni” – mondta el utólag a bátor kisfiú.
Az iskola igazgatója, ahová Garreth jár, büszke, hogy a kisfiú ilyen ügyesen tudta alkalmazni a tanultakat.
Szerinte fontos, hogy a gyerekek is megismerkedjenek az elsősegély-képzéssel és akár egy egyszerű fogással is életet tudnak menteni.
A videóban a kisfiú meg is mutatja, hogyan mentette meg húga életét:
Forrás: kiskegyed.hu
Hozzászólások