10 percre magára hagyta három kisgyerekét, ezt művelték a kicsik - videó

Az anyuka csak mosni ment egy emelettel lejjebb, de nem gondolta volna, hogy ez várja, mikor visszajön.

Emma Howes csak 10 percre hagyta egyedül a három kisgyerekét, de azok addig tönkrevágták a ház felét. A 4 éves Hollie és a 2 éves Evie mókájából még a kiságyban lévő legkisebb húguknak is jutott.



Az anyuka nem akart hinni a szemének, mikor visszatért a mosásból és meglátta mit alkottak a gyerekei. A kicsik ez idő alatt szétfestették a ház felét, a fürdőt, a hálószobát, a lépcsőfordulót és még a kishúguk arcát is az ágy alá dugott akrilfestékekkel.



Emma teljesen ledöbbent a látványon, az emeleti falakat lila festékkel mázolták ki és még a szőnyegre is szétöntötték a festéket. A gyerekek a fürdőben voltak tetőtől-talpig festékesen a kádban, mindent csupa festék borított.

Az anyuka egy kisebb sokk után összerakta a képet arról, hogyan művelték ezt a gyerekei. A festék az ágy alatt volt, de a lányok megtalálták és a dobozt pedig elejtették, a festékek szétszóródtak a földön, a többi pedig már csak kreativitás kérdése volt. Még a legkisebb lányát Connie-t is kimázolták a nővérei lila festékkel.



"Szó szerint nem tudtam mit mondani, nem tudtam beszélni a sokktól" – mondta el később az anya.

Emma első felocsúdása után először maga akarta kitakarítani a házat, de aztán rájött, hogy ez nem lehetséges. Így végül egy szakembert fogadott, aki 100 fontért, azaz kb. 36 ezer forintért hozta rendbe a házat.



A ház most újra tiszta és szép, az anyuka pedig megtanulta, hogy többé nem hagyja egyedül a három gyerekét még 10 percre sem.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com