12 elképesztő eset a vevők ostobaságáról

Az egyik internetes oldal gyűjtötte össze a meghökkentő történeteket.Akik emberekkel dolgoznak, például pincérként, eladóként, azoknak mindig van néhány megdöbbentő, vicces, felháborító sztorijuk arról, hogy milyen ostobaságokkal álltak eléjük a vásárlók. Az egyik internetes oldal ilyen történetek közül gyűjtött össze tizenkettőt. Neked van hasonló élményed?

1. Egy pincérnő arról mesélt, hogy az egyik vendég a vízébe tett jégmennyiség miatt panaszkodott, mert szerinte ez felhígítja a víz ízét. A pincérnőnek energiája sem volt arra, hogy válaszoljon neki.

2. Az egyik könyvesboltban egy tizenéves lány felkapott egy könyvet a polcról, majd így szólt a barátjához: „Biztos a film alapján írták. Szerinted jó lehet?”

A Büszkeség és balítélet volt a kezében.

3. Ez a párbeszéd egy mobiltelefonboltban zajlott le még az okostelefonok világa előtt:

Vevő: „Szükségem lenne a régi telefonom adataira.”

Eladó: „Rendben van. Hol van a telefonja?

Vevő: „Egy tó fenekén.”

4. Egy nagyáruház élelmiszerrészlegének egyik dolgozóját egy forgalmas napon támadta le egy nő, aki mellett ott volt egy 5 év körüli síró gyerek. A nő szó szerint közölte, hogy: „Ez a kölyök megőrjít.

Figyeljen rá egy kicsit, amíg elmegyek néhány dologért!”

A polcokat feltöltő dolgozó közölte, hogy nem az ő feladata a gyerekmegőrzés, ráadásul hátra kell menni a raktárba, ahova nem viheti magával a kisfiút. A nő ennek ellenére tovább erősködött, és közölte, hogy márpedig otthagyja a gyereket, ha pedig valami baja esik, akkor az az alkalmazott hibája lesz.

A dolgozó a hölgy értésére adta, hogy leadja a kisfiút az ügyfélszolgálatnak azzal, hogy elveszett. Ott majd vigyáznak rá addig, amíg a nő befejezi a vásárlást. Az alkalmazott kézen fogta a gyereket, és elindult az ügyfélszolgálati pult felé, ám ekkor az anya sikoltozni kezdte, hogy: „HOVA VISZI A FIAMAT?”.

A dolgozó hirtelen teljesen lefagyott, ám szerencsét több vásárló is tanúsíthatta, hogy korábban mi történt. Az üzletvezető végül kizavarta a nőt az áruházból.5. Egy könyvesbolti eladónak azok a vevők a kedvencei, akik semmit sem tudnak a keresett könyvről. Se a címét, se az íróját, se a tartalmát, de azt azért elvárják, hogy az eladó találja meg nekik a keresett könyvet, azzal a felkiáltással, hogy „megmondtam, hogy piros a borítója”.

6. Amikor az egyik gyorsétterem jégautomatája elromlott, akkor a felszolgálók azzal oldották meg a problémát, hogy ideiglenesen kitettek egy nagy tálat tele jéggel, több csipesszel, hogy így is lehessen jeges italokat készíteni addig, amíg a szerelő dolgozik az automatán.

Tíz perccel később az egyik vendég panaszkodni kezdett, hogy nem működik a jégautomata. Az alkalmazott elmondta, hogy a jégautomata elromlott, majd felhívta a vendég figyelmét a jégtálra, ám a panaszkodó élt a gyanúperrel, hogy: „Honnan tudjam, hogy ez a jég nem állt itt egész nap?”

A felszolgáló nyelt egy nagyot, majd így válaszolt: „Onnan, hogy még mindig szilárd.”

A vendég ezen úgy felháborodott, hogy hívatta az üzletvezetőt, hogy az rendreutasítsa a pimasz alkalmazottat.

7. Aki idegenvezetőként dolgozik, annak fel kell készülnie a legváratlanabb helyzetekre is. Ezzel annak a főiskolás hallgatónak is tisztában kellett lennie, aki a nyári szünetben városnéző buszokon dolgozott Washingtonban. Amikor a csoportjával a Washington-emlékműnél jártak, akkor az egyik nő ezt kérdezte tőle: „Hogy csinálják, hogy minden zászló ugyanabban az irányban lobog?”

8. A „generációs szakadék” egyik jó példája az az eset, amiben egy 17 éves srác egy élelmiszerboltban dolgozott. Az egyik nap egy 60 év körüli férfi megkérdezte tőle, hogy miért visel fülbevalót. A fiatalember azt válaszolta, hogy változtatni akart egy kicsit a külsején. A férfi erre ezt felelte: „Nem szeretne belépni a hadseregbe? Hosszú időt kellene ott töltenie.”

9. Egy étteremben történt, hogy a női vendég megkérte a pincért, hogy ajánljon neki valamilyen egészséges ételt, ám a javasolt grillezett lazacot nem kérte, hanem helyette sült tengergyümölcstálat rendelt, dupla vajjal és tejszínnel, valamint sült krumplit. A salátájához dupla ranch dressinget kért, aminek ugyancsak vaj és majonéz az alapja.

10. Akadnak vevők, akiket sehogy sem lehet meggyőzni. Ezt bizonyítja ez a párbeszéd is.

Vevő: „Nem kapcsol be a laptopom.”

Eladó: „Bedugta a hálózatba, feltöltötte az akkumulátort?”

Vevő: „Nem! Ez egy laptop, nem kell bedugni.”

Eladó: „Hölgyem, az akkumulátort fel kel töl...”

Vevő: „Figyeljen már ide, hogy ez egy laptop!”11. Egy lakásokhoz való kiegészítőket árusító boltban kétféle állólétra közül választhattak a vásárlók. Az egyiknek két, a másiknak három foka volt. A nagyobbik 5 dollárral drágább volt a kisebbnél. Az egyik este egy férfi azt kérdezte, hogy milyen állólétra kapható az üzletben.

Az eladó megmutatta mind a két verziót. Ezt követően jöttek a vásárló olyan kérdései, mint például az, hogy az eladó melyik állólétrát tartja jobbnak, melyiket ajánlja. Az eladó hiába próbálta elmagyarázni, hogy a két termék csak abban különbözik, hogy az egyiknek több lépcsőfoka van és 5 dollárral drágább.

Ennek ellenére a vásárló gondolkodási időt kért. A férfi legalább 60 percen keresztül mérlegelt, közben négyszer felhívta a feleségét, majd végül egyik állólétrát sem vette meg, mert úgy döntött, hogy a három lépcsős túl nagy lenne neki.

A történetet így fejezte be az eladó: „Őszintén mondom, hogy nem tudom, hogy az ilyen ember hogyan tud reggel felöltözni.”

12. Gyakran előfordul, hogy az emberek annyira makacsok, hogy akkor is ragaszkodnak az elképzelésükhöz, ha az értésükre adják, hogy rosszul fognak járni. Egy McDonald's-ban ez a jelenet zajlott le:

Vevő: „Kérek egy Big Mac-et, mellé sajtos krumplit és egy nagy dupla-dupla kávét.”

Eladó: „Rendben van. Ebből menüt állítok össze Önnek, mert akkor olcsóbb lesz.”

Vevő: „Nem kérek menüt, csak egy Big Mac-et, egy sajtos krumplit és egy nagy dupla-dupla kávét akarok.”

Eladó: „Ez a három dolog egyben egy menü. Külön számolhatom Önnek, de akkor több pénzbe fog kerülni. Ha menüben számolok, akkor olcsóbb lesz.”

Vevő: „Értse meg, hogy nem akarok menüt!”

Végül a vendég 4 dollárral többet fizetett, mert nem akart menüt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

http://ujhazak.com