12 hihetetlen sztori, amiben pincérek kapták a főszerepet

Egy tucat netező mesélte el a legérdekesebb történetét, amiben egy-egy felszolgáló kulcsfigurának számított.restaurant2Általában nem foglalkozunk sokat a pincérekkel, mert úgy gondoljuk, hogy csak azért van, hogy felvegye a rendelésünket, kihozza a kért italt és ételt, majd hozza a számlát, amikor fizetni és távozni készülünk.

Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor egy-egy pincér nemcsak mellék-, hanem főszereplővé válik életünk egyik eseményében. Az alábbi tizenkét esetben erről meséltek az egyik internetes oldal felhasználói.

1. Egy étteremben dolgozok pincérként. Ma, miután fogadtam egy hölgyet, megkérdezte, hogy érzem magam. Azt feleltem, hogy jól vagyok, mire ő kijelentette, hogy „nem, nincs jól”. Összeomlottam, majd mindent elmeséltem neki.

2. A pincérnő azt mondta, hogy „jó étvágyat”. Azt feleltem, hogy „én is szeretlek”. Soha többé nem nyitom ki a számat.

3. Kevés borravalót adtam a pincérnek, mert idegesített a harsánysága.

4. Az anyám ráírta a blokkra a nevemet és a telefonszámomat, mert tetszett neki a pincér.

5. A gazdag barátom fizetett a pincérnek azért, hogy öntse le borral a nőket, akikkel randevúzott, mert látni akarta a reakciójukat. Amelyik csaj jól reagált, azzal másodjára is randevúzott.

6. Olívabogyót kértem a pizzámra az étteremben, de nem volt nekik. A pincérnő fogta magát, és kivett egy marék olívát a bárpult alól, majd rászeletelte a pizzára. Remélem tetszett neki a 20 dolláros borravaló.

7. Rendeltem egy hamburgert, majd közöltem a pincérrel, hogy minden egyes savanyúságért elpusztítok egy várost. A pincér kihozta a hamburgert, amit jól megtömtek savanyúsággal, majd sorolni kezdte a városokat, amelyeket nem szerettet.waiter8. A lányom a Denny's-ben elkérte a csinos pincérnő telefonszámát, mert olyan frizurát akart amilyen neki volt. A kis hercegnőm csak 7 éves, de sikerült összehoznia nekem egy mozis randevút.

9. Egyszer nagyon megtetszett az egyik pincér akcentusa, ezért megkérdeztem, hogy honnan jött. Összezavarodva nézett rám, mire elmondtam, hogy az akcentusa miatt kérdezem. Azt felelte, hogy félig süket. Olyan hülyének éreztem magam.

10. Kínai étterembe mentünk, ahol kínaiul rendeltem. A pincér megkért, hogy ismételjem meg angolul a rendelést.

11. Tegnap randevúzni mentem. A pincér felírta a telefonszámát a számla hátuljára. Ettől gyönyörűnek éreztem magam.

12. Egy pasival vacsoráztam, aki nagyon udvariatlan volt a pincérrel, akinek borravalót se adott. Később, még aznap éjjel, visszamentem egy hatalmas borravalóval, amit visszautasított a pincér, aki inkább randevúra hívott. Holnap hozzámegyek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com