1300 éve működik a világ legrégebbi legendás szállodája – videó

Houshi Onsen japán szálloda 718-ban nyitotta meg ajtaját a betérni szándékozók előtt. A több mint 1300 éves szállodát 46 generáció óta ugyanaz a család működteti. Ez ám a tisztelni való tradíció!


A szálloda jelenleg nem csak Japánban, hanem a világon is a legrégebben folyamatosan működő gazdasági társaság. Housi Onsen  ホシ温泉 története ott kezdődött, amikor területe környékén hőforrás tört fel és innentől a szálló termálfürdőjét tudták táplálni. A csodálatos a dologban az, hogy ez már 1300 éve történt.

1

A turisták örömét több évszázada kiszolgáló céget Taicho Daishi alapította. A legenda szerint ez a tanító úgy talált erre a hőforrásra, hogy álmában egy hangot hallott, ami elárulta neki, hogy a közelben egy csodálatos termál forrása tört fel, ami jótékony hatással van a testre és lélekre egyaránt. Ebben az időben a település lakói sokat betegeskedtek és nem tudtak a gyógyírt nyújtó forrásról. Taicho Daishi elmondta a falulakóknak, hogy rátalált egy termálforrásra. Tanítványait pedig megkérte, hogy építsenek egy fürdőt a hőforrás közelébe.

A ryokan  ホシ温泉 azóta a mai napig működik, 100 szobás és 450 férőhelyes vendégfogadóval. Az oda látogatók két fedett és két nyitott termálfürdőben élvezhetik az élet apró örömeit. Itt a vendégeket frottír törülköző helyett speciális yukata kimonóba öltöztetik. A Houshi Onsen étterme messze földön híres, hiszen az étlapon szigorúan a régi, hagyományos japán konyha legfinomabb étkeit ehetik a szálloda vendégei.

2

A fogadó minimalista dizájnnal várja vendégeit a tradicionális tea ceremóniával. A kertben kövek és lampionok vannak, amelyek egyszerűen a szabadtéri fürdőzést körbeölelik. Azonban a szabadtéri fürdő szigorúan tradicionális, amely a hagyományos őrzés érzetét is tapasztalhatják a vendégek.

5

6

SONY DSC

Mai világunkban egy vállalkozást még rövidtávon is nagy kihívás üzemeltetni és fenntartani. Ez a csoda számban vett szálloda immáron 1300 esztendeje működik. Ha mesélni tudna, akkor szerintünk az emberiség a példájából sokat tanulhatna. Van a cégnek egy mottója. Nem túl bonyolult megfejtése, de aki ennek megfelelően él, az biztosíthatja generációinak továbblendítését akár a személyes életében! Ezt bizonyítja az 1300 éve működő Houshi Onsen, ami már a 46. ugyanaz családi generáció óta működik. Mondhatnánk, hogy a konzervatív dolgok jelenthetik az emberiség fennmaradását.

3

Jelenleg a szálloda a 46. generációban él a Zengoro Hoshi cégnév alatt.

Most lássuk a ホシ温泉 fogadó szlogenjét.

„Óvakodj a Tűztől, tanulj a Víztől, szövetkezz a Természettel!”

4



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com