14 tetkó, amit egy jóérzésű művész nem készít el

Ribancrendszám, terrortámadásra utaló minta, de egyforma tetoválás is szerepel a tiltólistán.tatEgy igazi művész tudja, hogy mire mondhat igent, mert tisztában van azzal, hogy az alkotásának milyen következményei lehetnek. Ez alól a tetoválók sem kivételek, ugyanis igaz, hogy nagyon bevállalós művészekről van szó, ám ez nem jelenti azt, hogy bármit elkészítenek.

Az alábbi listán ilyen visszautasított munkákról olvashatunk.

1. Egy jó érzésű tetováló nem készít durva politikai, terrorcselekményre, gyilkosságra utaló tetoválást. Így tett az az illegális tetoválószalont üzemeltető férfi is, akitől azt kérte egy vendég, hogy készítse el az égő ikertornyokat, közte egy közel-keleti zászlóval, az épületeken pedig csorogjon végig a vér. A tetováló durva szavakkal küldte el az illetőt, akiről néhány nap múlva az FBI kért személyleírást.

2. Egy tetoválóművész arról mesélt, hogy egyszer bement hozzá egy férfi a barátnőjével azzal a kéréssel, hogy tetoválja a lány nyakára a nevét. A barátnő nagyon csendes volt, szinte meg sem szólalt, ezért a tetováló megvárta, amíg a férfi kimegy, majd megkérdezte a lányt, hogy tényleg akarja-e a tetoválást, mire a lány csak a fejét rázta.

3. Egy férfi tetoválást csináltatott a csuklójára, mire a most már volt barátnője elment ugyanahhoz a művészhez, hogy ugyanoda csináltassa ugyanazt a tetoválást. Szerencsére a tetováló közölte, hogy nem készíti el kétszer ugyanazt a munkát.

4. Egy tetoválóművész valószínűleg megmentette egy férfi és a saját életét, ugyanis nem volt hajlandó elkészíteni a Pokol Angyalai logót. Ha a tetováló mégis megcsinálta volna a munkát, és erre rájönnek az igazi Pokol Angyalai, akkor mind a ketten megkapták volna a magukét.

5. Egy nő arról mesélt, hogy a tetoválóművész férje nem volt hajlandó kígyót tetoválni egy idős férfi nemi szervére, és egy tűzoltóra sem tetovált rasszista szöveget, ugyanis már azt is megbánta, hogy egy másik vendégnek elkészítette a kismillió madártollat és a Higgy! feliratot.

6. Egy tetováló azért nem csinál csillagokat, mert azt azok kérik, akik szeretnénk tetoválást, de fogalmuk sincs, hogy pontosan mit akarnak.Tattoo / Hells Angels7. A csillagok mellett az angyal is a legtöbbször kért tetoválások közé tartózik, ám egy szalonban már az ajtón felhívják a figyelmet, hogy nem csinálnak angyalka tetoválást.

8. Egy tetoválóművész nem készítette el az egész combot takaró mókust, aki a férfi vendég „mogyoróit” vadászta volna.

9. Egy másik tetováló egy rakás gőzölgő székletet nem volt hajlandó megcsinálni, ugyanis azt a lány az arcára kérte.

10. Egy férfi olyan péniszt akart, amelynek pénisz keze péniszt szorongat. A tetováló azonban ezt hatalmas hülyeségnek tartotta, és nem akarta, hogy elterjedjen a hír, hogy ő készítette a nevetséges ábrát.

11. Egy férfi törzsi jelképet akart, de a művész közölte, hogy mondja meg, hogy pontosan melyik törzsről van szó, illetve hozzon írásos engedélyt tőlük. A férfi szó nélkül távozott.

12. Egy 17 éves lány azzal akarta meglepni magát a születésnapján, hogy a derekára tetováltatja nagybetűkkel, hogy öt csillagos szuka. Habár a lány szülei aláírták az engedélyt, a tetováló mégis megpróbálta lebeszélni.

A művész más mintákat mutatott a lánynak, aki felháborodva közölte, hogy a tetováló elrontja a születésnapját, és ezért mindenhova negatív kritikát fog írni róla. Néhány hónappal később a lány visszament, hogy megköszönje, hogy nem készítette el a tetoválást.tatt13. Egy tinédzser gyűrűt akart tetováltatni az ujjára, ám a tetováló nemet mondott. A lány hisztériázni kezdett, hogy bepanaszolja a főnökénél, mire a művész közölte, hogy előbb mond fel, mint olyasmit tetovál, amit a tini később bánni fog. A lány dühösen távozott, a tetováló pedig még mindig a munkahelyén dolgozik.

14. Egy 18 éves vendég a hüvelykujja tövére szeretett volna egy különleges motívumot tetováltatni, de a szalon három művésze közölte, hogy szó sem lehet róla, majd megmutatták, hogy a nyakukon, karjukon, hátukon, combjukon, vádlijukon milyen nagy tetoválások vannak, de a kezükön egy sem volt. A vendég hallgatott a profikra, és a csuklójára varratta a jelképet, utólag pedig hálás, hogy a tetoválóművészek nem hagyták, hogy a kezére tetováltasson.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com