145 éve eltemetett ismeretlen kislányt találtak egy üvegkoporsóban – videó

A napokban, San Franciscóban egy ház alatt egy 145 éve eltemetett kislányt találtak egy légmentesen lezárt üvegkoporsóban. A 3 év körüli szőke kislány holtteste teljes épségben volt, kezében egy vörös rózsát fogott. – írja a Daily Mail.


nevtelen12-1024x576

A ház - amely alatt a kicsi holttestét megtalálták -egy korábban már felszámolt temető helyére épült. A házat most munkások újították fel, ők bukkantak rá az ólomból, bronzból és üvegből készült légmentesen záródó koporsóra.

34B017B700000578-3612053-image-m-2_1464349564151

Egy munkás szerint a kislánynak ép volt a hosszú szőke haja, a körmei, a koporsóba és a hajába szórt virágok és még a ruhája is.

34AB1EDD00000578-0-image-a-15_1464321371641

A koporsón nem találtak semmi jelzést, amely alapján a kislányt azonosítani lehetne. A kicsit Mirandának nevezték el.

A ház tulajdonosnőjét sokkolták a történtek és ekkor tudta meg, hogy az ő felelőssége az, hogy gondoskodjon a kislány testéről. A kertjébe nem temetheti vissza, a törvényes út pedig több ezer dollár.

34AB1EE500000578-0-image-m-14_1464321365432

Az asszony elmondása szerint az eset nagyon felzaklatta és olyan érzése van, mintha a saját gyereke feküdt volna az udvarban.

34B018B000000578-3612053-Ericka_Karner_pictured_found_out_the_child_was_now_her_responsib-m-7_1464350033833

Végül egy azonosítatlan gyermekekkel foglalkozó szervezet vállalta, hogy méltó módon eltemeti a kislányt.

34B018C400000578-3612053-image-m-8_1464350073527





Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com