15 hónapos baba életét mentette meg a rendőr az első munkanapján

Az amerikai Indiana államban egy rendőr első munkanapján mentette meg egy fulladozó kislány életét.

Az eset Merrillville városában történt, ahol Richard Mayer egy gyorsétteremben ült, mikor egy anyuka rohant oda hozzá, akinek a kislánya egy félrenyelt alma miatt fuldoklott – számolt be róla a WLS televízió.



Az anyuka, Melanie Hasse a WLS tv-nek azt mesélte, hogy mikor látta, hogy kislánya fulladozik először ő próbálta meg kivenni az almadarabot, de rossz mozdulattal csak lejjebb tolta. Ekkor látta meg a másik asztalnál ülő rendőröket és odarohant hozzájuk.



Mayer rögtön kikapta a nő kezéből a kislányt és az egyik kollégája segítségével megfordította, majd a hátára mért ütésekkel végül sikerült kiugrasztani a torkán akadt almadarabot.



A kisgyerek ekkor „elkezdett sírni, és rögtön tudtam, hogy akkor minden rendben van” – mondta el később az anyuka, aki nagyon hálás Mayernek, hogy megmentette kislánya életét.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

A szülők és a két kicsi a vihar elől menekülve estek bele a folyóba a kocsijukkal Texasban.

Benzinkúton akarta megtankolni a Tesláját egy idióta szőke nő - videó

Benzinkúton akarta megtankolni a Tesláját egy idióta szőke nő - videó

Két srác visítva röhögött azon, mit össze próbálkozott a szóban forgó hölgy, hogy benzint tankoljon a kocsijába.

Dél-afrikai elnök is hisz abban, hogy szándékosan hozták létre az AIDS-et

Dél-afrikai elnök is hisz abban, hogy szándékosan hozták létre az AIDS-et

Összeesküvés-elméletek, amelyek sok embert máig nem hagynak nyugodni.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Szeretteiket elvesztő emberek karácsonyáról szól a brit operatőr újabb kisfilmje

Szeretteiket elvesztő emberek karácsonyáról szól a brit operatőr újabb kisfilmje

A szeretet ajándék sikere után a brit filmes újabb szívszorító filmet készített a szeretteiket elvesztő emberek karácsonyáról.

Odavan az internet a csoki helyett brokkolit evő magyar kislányért - videó

Odavan az internet a csoki helyett brokkolit evő magyar kislányért - videó

Zoé pillanatok alatt az internet új sztárja lett, már a külföldi oldalak is felfigyeltek a nem mindennapi felvételre.

Épségben megúszta a kisfiú a világ legszerencsésebb gázolását - videó 18+

Épségben megúszta a kisfiú a világ legszerencsésebb gázolását - videó 18+

Az úttestre kirohanó gyereket egy tanulóvezető ütötte el majd kis híján egy másik, mégsem történt tragédia.

Magyar iskolában is bevezették a texasi példa alapján az ölelgetős elköszönést

Magyar iskolában is bevezették a texasi példa alapján az ölelgetős elköszönést

A somogyi iskolában a gyerekek közelebb kerültek egymáshoz, amióta szeretetteljesen búcsúznak el a nap végén.

http://ujhazak.com