19 napig bírta a diáklány, aki kipróbálta milyen egy lakatlan szigeten

Egy kalandvágyó fiatal japán lány meg akarta tudni, milyen lehet egy lakatlan szigeten élni.


Reikko Hori előzetes képzés nélkül önként ment a lakatlan indonéz szigetre.

Reikko-Hori-castaway4-600x352

Mivel a lány magányos típus, nem félt attól, hogy egyedül legyen, úgy gondolta az ösztönei majd segítenek neki.

Az utazást szervező cégtől még senki sem kért hasonlót, ezért nagyon féltették Reikot. A szigettől 40 percnyire ezért szakképzett segítők táboroztak, de végül 19 napig nem volt szükség a segítségükre. – írja az Oddity central.

Reikko-Hori-castaway2-600x338

Reiko nem vitte túlzásba az eszközök használatát, mindössze egy lándzsa és egy nagyító volt nála. A lány semmilyen menedékhelyet nem épített magának, inkább a földön aludt. Mivel azonban a szigeten az eső gyakran esett, emiatt a kaland végére kissé megfázott.

Reiko nem akart vagy nem tudott menedéket építeni, inkább csak a homokban akart aludni és igazából nem félt az állatoktól és az időjárástól sem.

Reikko-Hori-castaway3-600x450

A szervező cég emberei az első nap ott akartak maradni, de a lány elutasította a segítséget.

Ezért az első napokban nem volt mit ennie, de aztán feltalálta magát. Kókuszdiókat keresett, amelyeket kövekkel fel tudott törni, emellett megtanulta hogyan kell halat fogni, tüzet gyújtani, vagyis egész jól teljesített, mint túlélő.

Reikko-Hori-castaway-600x338

A lány végül 19 napot töltött el a lakatlan szigeten és elmondása szerint sokat tanult a kalandból. Mivel 19 napig egyedül volt, magára hagyatva, megtanulta értékelni mit jelent az emberek társasága.

Japánban nagyon sok antiszociális fiatal van, akinél ez az önkéntes száműzetés jó lenne terápiának.

Reikko-Hori-castaway5-600x338





Forrás: lemon

Hozzászólások

Ifjú férj nemes gesztusa gyűlölködést váltott ki az interneten

Ifjú férj nemes gesztusa gyűlölködést váltott ki az interneten

Az ausztrál férfi feleségének akart jót, de arra nem számított, hogy így reagálnak rá az emberek,

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

Harangozás megszüntetését követelte egy muszlim bevándorló Genovában

A muszlim migráns ügyvédje segítségével fogalmazta meg a levelet, amelyet el is küldött.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

Muszlim fejkendőkről indított kurzus váltott ki botrányt egy német főiskolán

Muszlim fejkendőkről indított kurzus váltott ki botrányt egy német főiskolán

A német iskola egynapos kurzusa nagy vihart kavart, mondván az iszlám öltözködést akarják népszerűsíteni.

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Az indiai férfi két évig azért küzdött, hogy a fiainak nem kelljen három órát gyalogolniuk az iskolába.

Macskát szülő nő bizarr fotósorozatától kiakadt a fél internet

Macskát szülő nő bizarr fotósorozatától kiakadt a fél internet

A nő olyan fotósorozatot készített, mintha ő szülte volna meg örökbefogadott cicáját.

Migránsok miatt egyre több svéd tanulja az arab nyelvet és a kultúrát

Migránsok miatt egyre több svéd tanulja az arab nyelvet és a kultúrát

Az illegális bevándorlók szocializációjához fontos az arab nyelv és kultúra ismerete.

Futárként dolgozott egy 7 éves árva kisfiú Kínában

Futárként dolgozott egy 7 éves árva kisfiú Kínában

A gyerek elmondása szerint szerette a munkáját, szívesen visszamenne újra dolgozni.

Világmegváltó termékek, amiket véletlenül találtak fel

Világmegváltó termékek, amiket véletlenül találtak fel

A feltalálók nem tervezték meg előre a pacemakert, a tépőzárat, a chipset, a pálcikás jégkrémet, vagy például az édesítőt.

Veszettségbe halt bele a 6 éves kisfiú, akit megkarmolt egy denevér

Veszettségbe halt bele a 6 éves kisfiú, akit megkarmolt egy denevér

A gyerek apja hiába mondta a fiának, hogy ne nyúljon hozzá a denevérhez, ő nem fogadott szót.

http://ujhazak.com