• 9 ℃ / 9 ℃

25 ezer menekült bolyong Görögországban, már házakat foglalnak el

Hírügynökségek jelentései alapján drámaivá vált a helyzet Görögországban, miután lezárták a görög-macedón határt.


Az athéni sajtó beszámolói szerint több mint 25 ezer menekült, illetve migráns bolyong szerteszéjjel az országban.

Az Athén-Szaloniki autópályán az éjszaka nagyobb csoportok indultak el északi irányba, sok közülük a szabadban éjszakázott. A macedón határ mentén kb. 5000 menekült tartózkodik a legfrissebb adatok szerint.

000_871OJ

A Skai televízió tudósítása szerint a regisztrációs központok és a befogadó táborok teljesen megteltek. Menekültek lepték el az athéni parkokat, és a pireuszi kikötő rakodóterületeit is. Reggelre pedig a kikötőbe a komphajón újabb 500 menekült érkezett.

Sajtójelentések arról számolnak be, hogy a menekültek között sok a gyermek és az orvosi segítségre szoruló idős ember.

„A segélyszervezetek lehetőségeik határára jutottak. A menekültek többsége iraki és szíriai, de vannak közöttük szórványosan afgánok is, akiket már több napja nem engednek be Macedóniába” – mondta el a vöröskereszt egyik munkatársa.

1Migransok1__Balogh

A görög hatóságok felszólították a lakosságot, hogy gyűjtsenek adományokat a menekültek számára.

Macedónia mindenki nagy meglepetésére délutánra megnyitotta a határt a görög oldalon összegyűlt iraki és szíriai menekülteknek, de csak 300-at engedett át közülük.

A hatóságok azt közölték, hogy legfeljebb 350 embert engednek be az országba. Szombaton kb. ennyi, korábban beengedett menekült felszállhatott egy vonatra Gyevgyelijában, amely a macedón-szerb határra vitte őket.

A policeman hits a migrant as police try to disperse hundreds of migrants, during a registration procedure which was taken place at the stadium of Kos town, on the southeastern island of Kos, Greece, Tuesday, Aug. 11, 2015. Fights broke out among migrants on the Greek island of Kos Tuesday, where overwhelmed authorities are struggling to contain increasing numbers of people arriving clandestinely on rubber dinghies from the nearby Turkish shore. (AP Photo/Yorgos Karahalis)

Közben az egyre türelmetlenebb migránsok üres házakat foglaltak el a macedón határtól alig egy-két kilométerre.

Görögországban már több mint 30 ezer migráns torlódott fel, sokak szerint humanitárius katasztrófa fenyeget.

Forrás: mno

Hozzászólások

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

A férfi mindenét eladta, otthagyta állását és egy mikrobusszal vágott bele élete nagy kalandjába.

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

A bankár és az orosz modell kapcsolatának végét a férfi autója sínylette meg leginkább.

http://ujhazak.com