28 millió forintos kártérítést kap a 13-szor leültetett szomáliai migráns

Visszaeső bűnözőként nyilvántartott szomáliai migránsnak ítéltek meg 80 ezer font – azaz 28 millió forint - kártérítést Nagy-Britanniában.



Az ok, hogy a férfit az ellene indult kitoloncolási folyamat során a hatóságok indokolatlanul és túl sokáig tartották elzárva. A most 39 éves szomáliai Abdulrahman Mohammedet a hatóságok 13-szor ültették le, mióta a szigetországba érkezett. – írja a Daily Mail.

  

A kártérítést a bevándorlónak az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélte meg, amely úgy döntött, hogy a visszaeső bűnözőt mégsem szabad hazatoloncolni Szomáliába.



A bíróság szerint a helyzet miatt az elkövetőt túl sokáig, mintegy 445 napig tartották rács mögött. Az 1996-ban érkezett migráns a tárgyaláson azzal védekezett, hogy poszttraumás stresszben szenved, amely még gyerekkorában érte őt hazájában.



A migránsnak ennyi idő alatt sem sikerült beilleszkedni a brit társadalomba. Ugyanis 30-szor szegte meg a törvényt és 13-szor ültették le kisebb-nagyobb időre.

A sajtó információi alapján egyelőre nincs szó arról, hogy a migráns kitoloncolását újra elindítsák.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com