30 napig biciklizett, hogy hazaérjen, de rossz irányba ment

Egy kínai férfi még tavalyi év végén indult útnak biciklivel, hogy hazaérjen. Azt tervezte, hogy keresztülbiciklizik az országon és megérkezik majd a kínai újév kezdetére.

A férfi történetéről egy kínai hírportál számolt be. A People’s Online Daily szerint a férfi Zicsao városába ment, hogy munkát kapjon, de nem sikerült neki.

Mivel már csak kevés pénze volt internetes kávézókban töltötte az idejét, aztán eldöntötte, hogy hazamegy Qiqiharba. Ez a távolság autóval 22 órás út, amely 1700 kilométer hosszú.
A férfi így ráült a biciklijére és nekiindult. Mivel nagyon haza akart érni 500 kilométerig meg sem állt, hogy megnézze, merre kell tovább mennie. A férfi ugyanis nem tud olvasni, mások segítsége kell a tájékozódáshoz.

A kínai férfi azonban nagyon elszánt volt, senkit sem kérdezett meg, csak ment, amíg elért az autópályáig. Annak ellenére, hogy tilos kerékpárral közlekedni, mégis felhajtott rá és addig haladt, amíg szembetalálkozott a rendőrökkel.

A hatóság emberei rögtön lekapcsolták a férfit és közölték vele, hogy totálisan az ellenkező irányba tart.


A rendőrök segítőkészek voltak és elengedték büntetés nélkül a férfit, sőt még kifizették a vonatjegyét is, hogy időben hazaérjen.
Reméljük, azóta sikerült végre megérkeznie.
Forrás: velvet.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com