300 fontot költött a székrekedéses aranyhala megmentésére

120 ezer forintnak megfelelő összegért műtötték meg az aprócska állatot.fish3A szerető gazdiknak nem számít a pénz, ha a kedvencükről van szó, ám mégis furcsa, ha valaki nem a kutyáját, macskáját, vagy hörcsögét akarja megmenteni, hanem például az aranyhalát.

Korábban egy agydaganatos hal operációjára költöttek sokat, most viszont egy székrekedésben szenvedő, 7,5 centis, 2 éves aranyhal műtétére adtak ki 300 fontot, azaz több, mint 120 ezer forintot.

A brit férfi, akiről csak annyit lehet tudni, hogy cégtulajdonos, nemrég vette észre, hogy a kedvence nehezen szabadul meg a végtermékétől, ezért állatorvoshoz vitte, ahol Faye Bethell megvizsgálta a beteget, és elmondta a tulajdonosnak, hogy mennyiben fog fájni az operáció.

A férfi ekkor úgy döntött, nem ér ennyi pénzt egy aranyhal, úgyhogy hátrahagyva egykori kedvencét, elment. Alig 10 perccel később visszament, és megmondta a 29 éves doktornőnek, hogy mégis műtse meg a halat.

fish2Bethell először gondosan kiadagolta az altatót, majd kivette az akváriumból aranyhalat, és egy vízálló kendőre fektetve érzéstelenítővel kevert vizet adagoltak az állat száján át egy csővel, folyamatosan átbuborékoltatva a kopoltyúin.

Ez volt a műtét legnehezebb része, hiszen a legkisebb mértékű túladagolás is halálos lehetett volna a hal számára, akinek a testére egy miniatűr pulzusmérőt rögzítettek. A doktornő ezután fogta a szikéjét, és 50 perc alatt kivágta a hal végbélnyílása közelében kialakult csomót, egy másikat pedig a hátúszója közeléből.

A csomók eltávolítása után, Bethell három-három öltéssel összevarrta a sebeket, majd egy speciális ragasztóval lefedte azokat. Amíg a hal fel nem ébredt, addig folyamatosan nedvesen tartotta a pikkelyeit.

fishA doktornő elmondta, hogy a páciense biztos, hogy elpusztult volna, ha nem műtik meg. Hozzátette, hogy egyáltalán nem furcsa, hogy ilyen operációt hajtanak végre halon. Ő például korábban székrekedéses pontyot operált.

A kifejezetten egzotikus állatok és legelterjedtebb háziállatok gyógyítására szakosodott kórházban dolgozó doktornő arról is mesélt, hogy az elmúlt egy évben, amióta megnyílt a kórház, már volt, hogy egy bőrnadrágot műtött ki egy 4 centis kígyóból. De az is előfordult, hogy egy 5 mm átmérőjű követ szedett ki egy tengerimalac húgyvezetékéből. Egy héttel korábban pedig egy görényt kasztrált.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com