300 macska gondozásában talált örömöt a fiát gyászoló férfi

Chris Arsenault még 2006-ban egy balesetben vesztette el fiát, amely miatt teljesen összetört.

Azóta új örömöt sikerült találnia az életben, amely macskák gondozásából áll. A férfi ugyanis a baleset után pár hónappal 30 beteg kismacskát talált a sínek mellett, akiken megesett a szíve és hazavitte őket. –írja Velvet.



A férfi meggyógyította a cicákat, majd felnevelte és azóta további macskákat fogadott örökbe. Így mostanra már 300 macskát gondoz. A házából pedig macskamenhelyet alakított ki, linóleumpadlóval, játékokkal, pihenőhelyekkel és minden kényelemmel ellátva.



A férfi magának kialakított egy kis lakrészt a többit viszont a macskák lakják. Chris minden reggel korán kel, hogy ételt készítsen a cicáknak és kicserélje az almukat. Emellett minden állatot számon tart, állatorvoshoz viszi őket, ivartalaníttatja és a többi.



A macskamenhely fenntartása évente 100 ezer dollárba kerül, de Chris nem panaszkodik. Tudja, hogy a cicák mentették meg a magánytól és adták vissza az életkedvét.



“Vallom, hogy ha valamit igazán élvezettel csinálsz, bármivel meg tudsz birkózni. Én pedig imádom, amit csinálok.” –mesélte.



Forrás: lemon.hu


Hozzászólások

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Harry herceg és menyasszonya a Windsorban lévő Szent György kápolnában tartották meg a ceremóniát, amelyre 600 vendéget hívtak.

Kislánya születése adott erőt a depressziós lánynak, hogy leérettségizzen

Kislánya születése adott erőt a depressziós lánynak, hogy leérettségizzen

A tinilány élete egy sötét titok miatt omlott össze és azt hitte már nem gyógyulhat meg.

1 év után ajándékkal tért vissza a megmentett mókus a fiatal párhoz

1 év után ajándékkal tért vissza a megmentett mókus a fiatal párhoz

Az ember és a mókus között is kialakulhat szeretet, ezt bizonyítja az alábbi történet.

Két évig azt hitte a kínai család, hogy kutyát nevelnek otthonukban

Két évig azt hitte a kínai család, hogy kutyát nevelnek otthonukban

A család akkor kezdett el gyanakodni, mikor az eb sokkal többet evett, mint fajtársai és sokkal nagyobbra nőtt.

Meglepetés érte a fiatal nőt, aki párjával régi dobozra bukkant az erdőben

Meglepetés érte a fiatal nőt, aki párjával régi dobozra bukkant az erdőben

Az amerikai férfi zseniális terve nagy meglepetést és életre szóló élményt okozott párjának.

Betegsége miatt édesanyja hordja ki és szüli meg az amerikai nő ikreit

Betegsége miatt édesanyja hordja ki és szüli meg az amerikai nő ikreit

A fiatal nőnek betegsége miatt el kellett távolítani a méhét, így béranyára volt szüksége.

Embersétáltatásból csinált sikeres üzletet egy férfi Amerikában

Embersétáltatásból csinált sikeres üzletet egy férfi Amerikában

A Los Angeles-i férfi színészként kezdte, de nem sikerült karriert kiépítenie, ezért váltott.

Széttrollkodta anyukája lánykérését egy három éves kisfiú – videó

Széttrollkodta anyukája lánykérését egy három éves kisfiú – videó

A gyerek tudtán kívül tette mindezt, miután a természet hívta, ő meg nem tudott várni.

Csontsovány husky kölyköt mentett meg az utcáról az önkéntes fiú

Csontsovány husky kölyköt mentett meg az utcáról az önkéntes fiú

A kutyus már az éhhalál szélén állt, de a fiúnak köszönhetően életben maradt.

Életét kockáztatta a nő, hogy a tájfuntól védje meg szeretett papaya fáját

Életét kockáztatta a nő, hogy a tájfuntól védje meg szeretett papaya fáját

A japán nő mindenáron meg akart védeni szeretett növényét, amelyet már 2 éve nevelgetett.

http://ujhazak.com