35 év tilalom után újra lehet moziba menni Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában enyhítettek a szigorú törvényeken és 35 év tiltás után 2018. márciusától újra működhetnek a mozik.

"A hatóságok már elkezdték kiadni az engedélyeket" — közölte a kulturális minisztérium a közleményében, amelyben jelentős fejleménynek nevezte a változásokat.

A szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán herceg támogatásával a közelmúltban egy ambiciózus gazdaság- és társadalomfejlesztési reformtervet kezdtek el megvalósítani. Az arab királyságban ezért engedélyezték, a szórakozás formáit, beleérte a koncerteket, színpadi előadásokat, mozikat.



A minisztérium közleménye alapján a mozik létesítésével új állások és képzési lehetőségek születnek. 2030-ig 300 mozit akarnak megnyitni, amelyben összesen 2000 vetítőterem lesz.

A mozik engedélyezése miatt már korábban is tiltakozott a szaúdi mufti, aki még januárban azt mondta, hogy a filmszínházak az embereket erkölcsi romlásba taszítják, mert a nemek keveredését ábrázolják.

Az elmúlt évtizedekben a mozik működését betiltották, a szaúdi filmgyártás mégis nemzetközi hírnévre tett szert az utóbbi évek során.



A júniusban trónörökössé választott Mohamed bin Szalmán herceg az előléptetése után röviddel bejelentette, hogy csökkenteni akarja a konzervatív vallási vezetés befolyását az ország életére, emellett vissza akarja téríteni az országot a mérsékelt iszlámhoz.

A herceg novemberben korrupcióellenes harcot is hirdetett, melynek eredményeképpen már több száz embert idéztek be kihallgatásra a feltételezett korrupciós ügyek miatt.

Társadalmi reformjai között pedig a legfontosabb, hogy jövő júniustól a nők is vezethetnek autót Szaúd-Arábiában. Erről nemrég itt írtunk.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com