40 napig sörrel böjtöl egy kanadai férfi

Egy kanadai férfi merész elhatározást tett: 40 napig sörrel fog böjtölni, a folyékony kenyér helyettesíti számára majd az evést.


A 33 éves Chris Schryer mindent a böjt szabályai szerint tesz, március 5-én fogott bele a 40 napos időszakba. Ez idő alatt nem eszik szilárd ételt, tejes italt és proteinshake-t sem fogyaszt. Az étel pedig egy speciálisan neki készített sör helyettesíti majd. – számolt be róla a CTV Torontó.

PJT-BeerForLent-1.jpg

A férfi arról is beszélt, hogy egyelőre még egészen jól bírja, de azért vannak rosszabb pillanatai. Néha rá tör az éhség, de azért igyekszik leküzdeni azt. Az evés élményét viszont hiányolja- közölte.

A kanadai férfi szabadidejében egy sörökkel kapcsolatos blogot is ír. Mikor elhatározta a 40 napos sör-böjtöt, egy torontói sörfőzdét kért fel, hogy főzzék le neki a böjtölős sörét miden nap, amelyet már a templomban is megáldottak.

PJT-BeerForLent-8.jpg

Állítólag már a bajor szerzetesek is ezt fogyasztották böjt idején tápanyag helyett az 1600-as évektől.

Megfogadva az orvosok tanácsát, azért a sör mellett a férfi naponta iszik gyümölcsleveket és cukrozott herbateát is.

PJT-BeerForLent-5.jpg

Naponta kb. 9 liter folyadékot fogyaszt, a böjt pedig április 13-ig tart.  Amikor véget ér, rákvacsorával fogja megünnepelni, hogy újra ehet. De a nagy vacsora előtt gyümölcsökkel és zöldségekkel készíti majd fel a szervezetét arra, hogy 40 nap után újra szilárd ételt ehet.

Schryer minden nap hétkor kel és 15 perc múlva már megiszik 3.4 dl sört, majd délelőtt vizet és gyümölcslevet iszik. Az ebédje 3.4 dl sör és víz, délután egy-egy pohár sör, majd vacsora előtt kávé, alvás, utána pedig 6.5 dl sör következik. Lefekvés előtt pedig még megiszik egy teát.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com