4300 migráns volt hajlandó egy eurós munkahelyen dolgozni a 100 ezerből

Idén tervezett 100 ezer helyett mindössze 4300 migráns dolgozik az úgynevezett egy eurós munkahelyeken Németországban.
A 100 ezer fős célt az integrációs törvényben célként írták elő. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal (SZMH) szerint az alacsony adatok miatt nincs ok az aggodalomra.
A DW arról számolt be, hogy az alacsonyan fizetett állásokat kínáló kormányzati program csigalassan indult el.

Az új integrációs törvényben lévő program alapján 2016-ban 100 ezer migránsnak kell elhelyezkednie az úgynevezett egy eurós munkahelyeken. Azonban a jelenlegi adatok alapján ez nem valósult meg, úgy ahogy tervezték.
A programot augusztus elsején indították, akkor 12192-en jelentkeztek és ebből 6459 migránst vettek fel dolgozni.
Novemberi adatok alapján a dolgozó migránsok száma 4392 volt. "Normális, hogy van egy ilyen bemelegítő időszak az ilyen programok esetében" – közölte az SZMH szóvivője.

A bevándorlók részvétele régiónként eltér: míg Berlinben és Brémában egy migráns sem dolgozik, Észak-Rajna-Vesztfáliában viszont 1297-en álltak munkába.
Az egy eurós munkák lényege: A program szerint a résztvevők akkor is munkába állhatnak, ha a menedék kérelmük elbírálása folyamatban van.
A migránsok a munkáért óránként kevesebb mint egy eurót kapnak, emellett a szociális ellátás alapból továbbra is jár nekik. Azonban ha megtagadják a programban való részvételt, akkor az állam megnyirbálja a szociális juttatásukat.

A migránsoknak maximálisan adható bér, 80 eurócent óránként. A bevándorlók maximálisan hetente 30 órát dolgozhatnak, 6 hónapon keresztül. A legtipikusabb munkák, amelyeket végezhetnek, mosás, takarítás, ételosztás.

A program létrehozásának célja az volt, hogy a migránsok integrációját elősegítsék és hogy a migránsok a német nyelvet hamarabb megtanulják. Az adatok alapján ez nem igazán valósult meg.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com