551 ember életét mentette meg a kutyus, aki kiszagolja a daganatokat
Egy labrador kutyát a gazdája már kölyökkorától arra nevelte, hogy kiszagolja a daganatokat.
A most 10 éves Daisy eddig már 551 ember életét mentette meg mindezzel. Nemrég pedig még ki is tüntették.
Az aranyszínű labrador gazdája is a kutya különleges szimatának köszönheti az életét.
„Évekkel ezelőtt történt, de valószínűleg sosem fogom majd elfelejteni azt a néhány hetet" – mondta el a kutya gazdája, dr. Claire Guest a Daily Mail-nek.
"Daisy viselkedése velem szemben egyik napról a másikra változott meg. Először arra figyeltem fel, hogy a mancsát folyton a mellkasomra rakja, majd később az orrával kezdett bökdösni. Valahányszor lelöktem őt magamról, mindig visszajött" – mesélte Claire, aki azt is elárulta, hogy azóta jobban odafigyel magára.
„Néhány héttel később épp zuhanyoztam, amikor a mellemben észrevettem egy aprócska csomót. Legfeljebb egy borsszem nagyságú lehetett, én mégis azonnal orvoshoz rohantam vele."
Az asszony elment az orvoshoz és kiderült, hogy kezdődő mellrákja van. „Elképesztő szerencsém volt, hiszen a korai diagnózisnak köszönhetően már jóval azelőtt megoperáltak, hogy a rák tovább terjedhetett volna" - mondta az asszony.
Az elképesztő szaglással bíró Daisy a gazdáját kívül még további 551 embert mentett meg.. „Hihetetlen, de Daisy orra 93 százalékos pontossággal meg tudja állapítani, hogy valakiben vannak-e rákos sejtek, vagy sincsenek."
A kutya mostanában egy 12 kutyából álló csapat kiképzésében segít és nemrég kitüntetést is kapott munkájáért.
Forrás: hír24
Hozzászólások