6 órán át a hátán cipelte le a hegyről a sérült kutyát a túrázó nő

Egy amerikai család a túrázás során elvesztette a kutyáját, az idahoi Table Rock kirándulóhelynél.

Az angol springer spániel ugyanis eltévedt, majd belezuhant egy 30 méter mély hasadékba és megsérült.

A kutyára másnap reggel talált rá egy apjával túrázó nő, Tia Vargas. A nő nem hagyta ott az ebet, hanem a hátán vitte le a hegyről mintegy hat órán keresztül.



„Nagyon rossz állapotban volt a kutya. A szeme puffadt és véraláfutásos volt. Karcolások, vágások borították a hasát és a fejét, nagyon ki volt száradva” – mondta el később a fiatal anyuka, aki addigra már elfáradt a hegymászásba, mégsem hagyta ott a kutyát. „Ha az én kutyám vagy a gyerekem lett volna, vagy bárki, akit szeretek, azt akarnám, hogy megtegyék nekem” – mondta Tia, aki végül a hátára vette a 25 kilós kutyát és megpróbált leereszkedni a meredek ösvényen.



Az út azonban tele volt törmelékkel, kétszer el is tévedtek és a bozót is összevágta őket, de végig kitartottak. A náluk lévő összes élelmet odaadták a kutyának, aki mindent megevett éhségében.

Az út a hegyről lefelé több mint 6 órán át tartott. Leérve találkoztak néhány túrázóval, akiket a kutya gazdája megkérte, hogy keressék meg őt, ha bármit tudnak az elveszett állatról.
„Annyira aggódtak, a gyerekük sírt, biztosak voltak benne, hogy soha többé nem látják Boomert. Amikor felhívtuk őket, az volt az első kérdésük: Meghalt?, mire én: Nem, nagyon is él!” – emlékezett vissza Tia.



A család elmesélte, hogy a kutya sötétedés után tűnt el és sokáig keresték, de nem találták meg. „Imádkoztunk, hogy csoda történjen!” – mondták el egy a Good Morning America című műsorban.

A családot annyira megérintette Tia tette, hogy megengedték neki, hogy megtartsa a kutyát. Boomernek még több műtéten kell átesnie, de már családtag lett a megmentőjénél, akinek a 15 éves lányát mindenhová követi.






Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com