7 évest függesztettek fel pisztoly formájú süti miatt Baltimore-ban

Felfüggesztettek az iskolából egy hét éves kisfiút, mert a reggeli epres sütijét pisztoly formájúra harapdálta, és a tanára azt hitte, hogy igazi fegyver van nála.


joshJosh Welch, a Baltimore-i  általános iskolába járó másodikos fiú elmondta, hogy ő csak hegy  alakúra szerette volna formázni a süteményét. Amikor a tanára észrevette a művét, rémült képet vágott és ő egyből tudta, hogy bajban van.

Az eset után az apját behívták az iskolába és közölték vele a történteket. A gyereket két napra fel is függesztették az iskolából. Az összes szülőnek a következő levelet küldték ki: "Egy tanuló nem megfelelő formájú ételt vitt be az iskolába."

joshrajzJosh egyébként figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenességgel küzd és kedvenc tárgya a rajzolás.

Az esetről azt mondta, hogy nem szándékosan történt: "Négyzet formájú volt a süti és én csak haraptam, haraptam és leharaptam a tetejét. Lehet, hogy úgy nézett ki mint egy pisztoly, de nem annak szántam. Eredetileg hegy formát szerettem volna harapni belőle, de nem igazán sikerült".

A fiú apja nevetségesnek tartja az egészet. "Ez az egész egy őrület. Ahelyett hogy az iskola igazi potenciális veszélyekkel foglalkozna, mint a fenyegetések, zsarolások, amelyek tényleg valódiak. Ehelyett egy süti a fenyegetés tárgya."

Az iskola nem kommentálta az apa kijelentéseit. Azt állítják, hogy Josh Dirr! Durr! kiáltással tartotta a többiek felé a sütijét. Josh mindezt tagadta és nem ismeri el, hogy sütijét szándékosan fegyvernek szánta.

(forrás: Daily Mail)

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com