70 év múlva találkoztak újra a második világháborúban elszakadt szerelmesek - videó

Egy második világháborúban egymásra talált szerelmespár 70 év múlva láthatta viszont egymást. Norwood Thomast és Joyce Morrist egy óceán választotta el egymástól végül segítőkész embereknek hála újra találkozhattak.


A pár fiatalkorában még Londonban ismerkedett meg egymással nemsokkal a D-Day a normandiai partraszállás előtt számolt be róla a Mashable.

2

A brit lány akkor még csak 17 éves volt, a 21 éves férfi pedig az amerikai 101-es hadosztály ejtőernyőseként szolgált. A katona egy eltáv alkalmával látta meg Joyce-t, aki barátnőjével csónakot bérelt a Temze partján. A fiatalok beszélgetni kezdtek, és végül közösen mentek el csónakázni, innentől kezdve mindig találkoztak, ha éppen adódott rá lehetőség.

1944 májusában a férfi ejtőernyősként részt vett a normandiai partraszállásnál és azok között volt, akik túlélték a bevetést. Eközben Joyce Londonban várta, hogy szerelme visszatérjen hozzá. 

1945-ben azonban Norwood Thomas azt a parancsot kapta, hogy térjen vissza az USA-ba, a lánytól így nem volt ideje elköszönni. Ezután nem látták egymást soha többé.

norwood

A háború után levelezni kezdtek, és a férfi arra kérte a lányt, hogy menjen el hozzá az Államokban és házasodjanak össze. Joyce azonban valamiért félreértette, azt hitte, hogy a férfinek már van valakije, ezért nem válaszolt neki.

Teltek-múltak az évek és mind a ketten új életet kezdtek és házasságot kötöttek mással.

Aztán Joyce 30 év házasság után elvált, Norwood felesége pedig 2001-ben meghalt.

2015-ben a nő az egyik fiától azt kérte, hogy keresse meg az interneten az egykori szerelmét. Norwoodról ugyanis még 2014-ben megjelent egy cikk, amely mint háborús veteránt említik, aki még mindig ejtőernyőzik.

norwood2

Miután Joyce megtalálta Norwood-ot, előbb telefonon beszéltek, majd Skype-on látták újra egymást.



A pár története azonban kitudódott és a média is foglalkozni kezdett vele. Ennek hatására sok ember rögtön segíteni szeretett volna, hogy újra találkozhassanak. Végül az ausztrál légitársaságot is bevonva sikerült elérni, hogy ismét személyesen láthassák egymást.

Screen-Shot-2016-02-11-at-9.41.25-AM

australiawwiivet

3

A most 93 éves férfi és a 88 éves nő végül 16 óra repülés után Ausztráliában találkozott újra és boldogan ölelték át egymást.

new-lead-pic-1

New-Norwood-and-Joyce-11

Norwood-and-Joyce-431



Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com