9 elhagyatott hely

Most megtudhatjuk, hogy milyen az, ha vége a világnak.
Álljunk meg egy pillanatra ott, ahol vagyunk, és képzeljük el, ahogy eltűnik körülöttünk mindenki! Elcsendesednek a zajos utcák, az úttesten nem száguldanak autók, motorok, kerékpárosok, az üzletek kihaltak, és minden az enyészeté lett.

Nem könnyű ebbe belegondolnunk, pedig a világon számos olyan hely akad, ahol egyszer élet volt, de ma már alig emlékeznek rá. Ahhoz, hogy ilyen poszt-apokaliptikus világot találjunk, még a civilizációt sem kell elhagynunk, hiszen ezek a helyek köztünk vannak.

186A 186-os számú Általános iskola: Rögtön az első elhagyatott hely, ahova a képzelt utazásunk vezet, egy olyan épület, amely egy zsongó környék, Manhattan közepén található. A 186-os iskola körül rengeteg üzlet van tele vásárlóval, és a közelben esély sincs arra, hogy parkoló helyet találjunk, a járdán pedig úgy sétálnak az emberek az iskola előtt, hogy semmit sem tudnak a múltjáról.

Az iskola be van deszkázva, és fák nőnek az ablakokból, tehát legalább 40 éve nem tette be senki se a lábát az épületbe. A látványt durvábbá teszi a hatalmas épület belsejében található rengeteg törmelék, és állattetem.

A 186-os Általános iskolát 1903-ban nyitották meg. A problémák a korai 70-es években jelentkeztek, kezdve azzal, hogy a padlóburkolata nem felelt meg a tűzvédelmi szabályzatnak, és a földszinti kapuk olyan rossz állapotban voltak, hogy mindig nyitva kellett hagyni őket, mert különben bennragadhattak volna a diákok.

A nyitott kapuk azonban hamarosan problémákhoz vezettek, mert megjelentek a bűnözők, akik késsel támadtak a szülőkre, akiket kiraboltak. Egy tanárt meg is erőszakoltak az egyik tanteremben.

Amikor 1972-ben kijöttek az iskolába a tűzrendészek, akkor azt találták, hogy nem működik a tűzjelző készülék, ezért azonnali hatállyal meg akarták szüntetni az iskola működését. Erre végül 1975-ben került sor.

Az elhagyott épületet a 80-as években porig akarták rombolni, de a helyi lakosok ezt megakadályozták azzal, hogy petíciókat adtak be, hogy megmentsék, és műemléké nyilváníttassák. A tulajdonosok ezt túl költségesnek találták. Az iskola jövőjéről továbbra is folynak a viták, miközben az épület kezd annyira rosszul kinézni, hogy tökéletes díszlet lehetne egy horror filmbe.

BrotherNorth Brother Island: Szintén Manhattannél található a New York-i East Rivernél fekvő sziget, ami természetvédelmi terület, ahol az 1880-as években karanténban tartották az embereket, akik tífuszban szenvedtek.

Később a II. Világháború katonái éltek itt, majd drog rehabilitációs intézet is működött a szigeten. Az utolsó ember 1964-ben ment el. Az örökre lezárt területen lassan a növényzet vette át a hatalmat.

MiamiMiami Tengeri Stadion: 1960-ban nyitották meg a 6600 üléses arénát, hogy helyet adjanak a vízi versenyeknek. Az impozáns öntött beton építmény tervezője anno elmondta, hogy egy olyan „szobor darabot akart létrehozni a vízen, mely a természetet tükrözi”.

A stadiont 1992-ben zárták be, az Andrew Hurrikán után. Az elmúlt években grafitisek sajátították ki a helyet. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy mi legyen a szebb időket is megélt épület sorsa.

Vannak, akik szeretnék kitisztítva és működőképesen látni, ám mások szerint úgy kell hagyni, ahogy van, tehát továbbra is a grafiti művészek használhatnák, akik már úgyis évtizedek óta összefirkálták.

boxhillBox Hill-i téglafal: Melbourne téglagyárát 1884-ben építették, és több mint egy évszázadig működött. Az 1988-ban bezárt épület hatalmas téglakéménye még ma is a helyi tájkép fölé tornyosul.

A téglafal belsejében kezelőhidak útvesztői lebegnek a rozsdásodó gépezet fölött, de található itt egy régi irodahelyiség, amiben kézzel írott kereskedelmi feljegyzéseket találhatunk. Ezt a helyet nevezhetjük a technológiák időkapszulájának. A villamosvasút és a kovácsműhely nem igazán változott az 1880-as évek óta.

A szebb napokat is megélt épületből szemétlerakó helyet csináltak, mely úgy néz ki, mint egy normál füves mező, kivéve a füstfelhőket, melyek időnként feltörnek a talajból. Ezt a metán okozza, ami azért veszélyes, mert a helyi fiatalok állítólag azzal szórakoznak, hogy égő gyufát dobnak a lefolyókba, hogy ezzel robbanást idézzenek elő.

Ez azért nagyon veszélyes, mert az épület közel van a civilizációhoz, sőt, a téglafalat elválasztó szögesdrót határos egy parkkal, amelyben mindig rengeteg gyerek játszik.

bloomBloomingdale Vasúti útvonal: Chicago Bloomingdale Vasúti útvonala tökéletesen bemutatja, hogy milyen lesz, ha eljön a világ vége. Ez a 3 mérföld hosszú elhagyatott vasút a forgalmas város fölött vezet végig. Miután 2001-ben elhagyta a Canadian Pacific Railway (Kanadai Csendes Óceáni Vasúti társaság), azóta a futók és a kerékpárosok kedvenc helye lett a fűvel benőtt nyomvonal. Télen a síelők is élvezettel használják.

A Bloomingdale Vasúti útvonal azonban nem lesz sokáig elhagyatott, mert a tervek szerint modern parkká és sétánnyá alakítják a területet. Ez mindenképpen nagyon hasznos lenne Chicago számára, ám itt is vannak olyanok, akik azt szeretnék, ha a sínek ugyanolyanok maradnának, mint most, mert nosztalgiázni szeretnének.

davidDávid Tornya: A Centro Financiero Confinanzas egy befejezetlen felhőkarcoló, ami a venezuelai Caracasban található. Az építkezést 1990-ben kezdték el, de egy 1994-es banki csőd miatt sosem készült el. A 45 emeletes épületnek van egy helikopter leszállóhelye, ám nem építettek bele liftet, nincs közművesítve, és hiányoznak az ablakai, valamint a korlátai.

Az épületet a 28. emeletig lakják, de elméletileg fel lehet menni egészen a tetejére. A felhőkarcolót illegális beköltözők tették magukévá. Az ő igényeiket elégítik ki az itt nyílt üzletek, szépségszalonok. Emellett egy fogorvos is található az épületben. Némelyik lakások komfortosnak néznek, még akkor is, ha a folyosók fakók és repedezettek az elavultság miatt.

Az illegális beköltözők ellopták a fémeket a felsőbb emeletekről. Akad olyan ember, aki súlyzókat emelget több méternyi szédítő magasságban, biztonsági rács híján. A tinédzserek pedig a mobiltelefonok fényével boldogulnak, ha koromsötétben akarnak lépcsőzni.

insurgentesInsurgentes 300: Mexikóvárosban található az Insurgentes 300, ami a természet ellen harcol, és egyelőre nem lehet tudni, hogy ki fog nyerni, hiszen az épület tulajdonképpen egyben van. Kívülről úgy tűnhet, hogy a burkolat pusztul, ám belül, a törött ablakok mögött sok mindenre használják még az épületet, csak éppen nem jó dolgokra.

A falak között ugyanis főleg bűnözők, ügyvédek, könyvelők, drog dílerek, és prostik űzik az ipart, de vannak itt tánctanárok és nyomdászok is. Egykor 420 iroda volt az épületben, de ezeknek a felét később lakássá alakították.

1985-ben egy földrengés rázta meg az épületet, amiben szerkezeti károk keletkeztek. Ennek a következménye, hogy ma már 10 fokos dőlése van, ami miatt a hatóságok elrendelték a kilakoltatást.

A bérlők azonban nem akarnak elmenni, és immár 30 éve folyik a harc azért, hogy megjavítsák az épület szerkezetét. A karbantartás helyett viszont csak polgári pereket kapnak a lakók, miközben az épület szép lassan lepusztul.

gabonaA „Piros Sarló” Gabona Feldolgozó: A Brooklynban található, 12 emelet magas Red Hook Grain Terminal egy erődítményhez hasonlít, hiszen a beton falai 20 centi vastagok. A teljesen üres épület belül úgy néz ki, mintha átmenet lenne egy gyár, egy börtön és egy templom között.

Ha messziről nézzük az épületet, akkor igazán ijesztő, míg ködben ember legyen a talpán, akinek van mersze a közelébe menni. A Feldolgozó számtalan darabja a folyóba hullott, és nagyon valószínű, hogy a többivel is ez fog történni.

Az épületnek nem sok esélye volt anno, hiszen New York terménygazdasága már 1922 előtt hanyatlásnak indult, akkor pedig még meg sem nyitották a Feldolgozót, amit az 1960-as években zárták be végleg, és olyan gúnynévvel illették, hogy „Nagyszerű Tévedés”.

A városi felfedezők azonban imádják az épületet, és szívesen felkeresik annak ellenére, hogy nehéz megközelíteni. Egy felfedező egyszer úgy nyilatkozott, hogy kutatást, kitartást, kreativitást és erős idegeket követel az elfelejtett épület felfedezése.

hideghábirúAz Egyesült Királyság hidegháborús alagútjai: Hivatalosan Angliának nincs második fővárosa, bár Manchester és Birmingham jó eséllyel pályázhatna a címre, hiszen mindkettő több mérföldes föld alatti alagútrendszerrel rendelkezik, melyeket a Hidegháború alatt építettek ki.

Az összes elhagyatott hely közül ez az, amire igazán illik, hogy apokaliptikus, hiszen pontosan azért építették lengyel munkások, ráadásul a legnagyobb titokba. A Manchester alatti bunkereket azért külföldiek alakították ki, mert ők nem tudtak angolul, tehát el sem tudták mondani, hogy min dolgoznak.

Az alagútban egyszer hónapokig konzerveket tároltak azért, hogy a fontos emberek életben maradjanak, ha támadás érné a várost. Birminghamben pedig osztályozták a bejáratokat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com