9 gyerekét és férjét hagyta ott interneten megismert afrikai barátjáért egy nő

A brit férfi teljesen kiakadt, mikor megtudta, hogy 44 éves neje, Heidi Hepworth otthagyta őt és 9 gyerekét. Mindezt azért, hogy találkozzon egy 30 éves gambiai férfival, akit a Facebookon ismert meg. – számolt be róla a Daily Mail.



Andy, a férj szerint a nő agyát teljesen átmosták, mert másképp nem tudja elképzelni, hogy ilyet tegyen.

 

A nő egy október napon fogta magát és elrepült Gambiába, hogy Mamadou Jallow-val új életet kezdjen. Az asszony előtte tetoválást is csináltatott, edzőterembe és szoláriumba is járt.



A nő férje azt mondta, hogy Heidi azelőtt 23 évig szerelmes és gondoskodó anya volt, de most mintha másik ember lenne a testében. A párnak 6 közös gyereke van és a nőnek az előző kapcsolatából még 3, így összesen 9 gyereket neveltek.



A nő azt mondta, hogy a helyzet nem arról szól, mint amit a férje hisz. “Találkoztam egy fiatalemberrel. A házasságunkban meg problémák voltak. Miért nem lehetnék újra boldog valaki mással?” – közölte.



A pár 18 évig volt együtt, majd Andy elköltözött egy időre, de aztán rájött, hogy mégis szereti, és elvette feleségül 2012-ben.

2017. márciusában azonban a férfinek feltűnt, hogy a neje egyre több ruhát vesz magának, sminkeli magát. A közösségi oldalon pedig nagyon sok afrikai és ázsiai barátja lett.



Heidi azért ment el, mert új életet akart kezdeni barátjával Afrikában és szerinte ez sikerült is neki. A gyerekeit naponta videóhívással hívja és azt mondja, hogy nagyon hiányoznak neki. Az új szerelme mellett boldog és a férjétől nemsokára el fog válni.

A nő tagadta, hogy az afrikai barátja csak arra használja őt, hogy útlevelet szerezzen, azt mondja a férfi kedves vele, szereti és nagyon boldogok.

Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com