900 munkahelyről utasították vissza a diplomás autista fiút

Egy édesanya végső kétségbeesésében a Facebookon kért segítséget fia miatt.


A diplomás autista férfit több száz munkahelyen utasították vissza. Az anya szerint a 900. hely után már a szíve szakadt meg a fiáért, mert látta mennyire megviselte mindez.

A 27 éves Scott Huck két éve kiváló eredménnyel szerzett mesterdiplomát informatikusként az angliai Salford Egyetemen.

A férfi azóta egyfolytában munkát keres. Scott számítógépes zseni, de az autizmusa miatt több száz helyről utasították vissza. Összesen 900 helyen mondtak neki nemet.

2 (1)

Az 53 éves Sheila Wishon Huck szerint a fiú szeretetteli, okos és kedves, emellett kitűnő szakember.

Az autizmusa pedig a skálán belül alacsony, azaz ha valaki beszél vele, alig tűnik fel, hogy más. Az asszony elmondása szerint nem bírta már elviselni, hogy látja Scottot hazajönni a több száz sikertelen állásinterjú után. - írja a mirror.

Sheila szerint a fiának szüksége van sikerélményre, mert állandóan a szobájában van és fél, hogy depressziós lesz.

Sheila-Wilson-Huck

Ezért határozta el, hogy a közösségi oldalon kér segítséget. Egy posztban leírta Scott helyzetét és azt kérte az emberektől, hogy ha tudnak valamilyen álláslehetőségről, akkor szóljanak neki.

12993623_10154228833200039_711383728204728014_n

Az anya bejegyzése annyira sikeres volt, hogy több tízezren osztották meg és nagy cégek kezdtek el érdeklődni a férfi iránt, mint a BBC, az IBM vagy a Microsoft.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com