93 évesen doktorált le egy ausztrál asszony

Mindenkit megdöbbentett egy ausztrál asszony kitartása, aki 93 évesen doktorált le. Lis Kirkby-t mindenki gúnyolta, hogy egyetemre jár, de ő ezzel nem törődött, mivel tanulni sosem késő. Az asszony a napokban gazdaságtudományból szerzett doktorit a Sydney-i Egyetemen.


A kitartó és szorgalmas hölgy lett ezzel a legidősebb doktorit szerzett ember az országban. Disszertációjában az 1930-as világválságot vetette össze a 2008-assal. Ő még mind a kettőt átélte.

„Igen, persze, hogy nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltam. Ez talán életem legnagyobb teljesítménye” – mondta a hölgy

Disszertációjában az 1930-as világválságot vetette össze a 2008-sal. Ő volt az egyetlen az egyetem 50 ezer hallgatója közül, aki mind a kettőt megélte.  Szerinte a politikusok egyikből sem tanultak semmit. – számolt be róla a Bild c. lap.  „A válságok nyomán bevezetett megszorítások ugyanis az öregeket, a fogyatékosokat és a rászorulókat sújtják leginkább, a módosak viszont könnyedén megússzák azokat” – állapította meg a dolgozatában.

91932

Az asszonynak igazán kalandos élete volt, eredetileg Észak-Angliában született 1921-ben. 17 évesen anyja betegsége miatt otthagyta a sulit, mert gondoskodnia kellett apjáról és testvéreiről. A család a gazdasági válság miatt vesztette el az egykori gyárát. Lis végül színésznő lett, a második világháborút követően pedig egy orvoshoz ment férjhez. A házaspár Malajziába költözött, ahol az asszony rádiós műsorvezető volt.

1965-ben költöztek tovább Ausztráliába, ahol Lis megint színésznőként dolgozott, még egy tévésorozatban is játszott. Ezután politikus lett, 1981-1998 között Új-Dél-Wales tartományi parlamentjében volt képviselő. Az utána lévő években pedig birkafarmot létesített.

„Lelkesedned kell dolgokért, az nem igaz, hogy nyugdíjasként mást se kell csinálni, mint golfozni, tekézni vagy a barátokkal ücsörögni” – mondja Lis.

Az egyetemet végül 85 évesen kezdte el, mindez nagyon nehéz volt számára. Hiszen mikor utoljára iskolába járt, ő még anno palatáblára írt. Most pedig meg kellett ismerkednie a számítógéppel. De elhatározta, hogy nem adja fel és legyőzi azt az átkozott izét” – ahogy ő hívja.

2,w=559,c=0.bild

Sikerült is neki, bár bevallotta, hogy az első piszkozatot a mai napig kézzel írja meg, mert akkor jobban tud gondolkodni.

Kirkby asszony arról is beszélt, hogy az egyetem évei alatt gúnyolták olyanok, akik az unokái lehettek volna. Mondván, hogy minek tanul már úgysem kap állást az akadémián. Ő pedig csak annyit válaszolt: elbűvöli a tudás, amit felfedez.

A gyerekei most az akarják, hogy új dologba kezdjen és írja meg élete történetét.

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com