A BBC a budapesti romkocsmákról, party helyekről

Manapság olcsó repülőjegyek, kedvező csomagajánlatok és a sokak számára megfizethető árak csábítják a turistákat Budapestre, azon belül is egyre növekvő számba a fiatalokat, akik szórakozni, bulizni szeretnének.

romkocsma1Az elmúlt években mágnesként vonzza a külföldi - elsősorban európai - turistákat a város.

Népszerű a külföldiek körében, hogy a legény- vagy leánybúcsú hétvégéjét külföldön rendezzék meg. Erre ideális helyszínnek bizonyul számukra a magyar főváros.

A hangulatos, régi, lepukkant épületek a bulizni vágyó külföldi fiatalok egyik kedvelt célpontja.
S ahogy nő az ilyen szórakozóhelyek száma, úgy nő a környezetükben élő lakók elégedetlensége, súrlódási pont a helyiek, a bártulajdonosok és a szórakozóhelyek közönsége között.

Az éjszakai élet egész évben virágzik. Az idegenek vonzónak találják a meglepő dekorációkat, például egy félbevágott Trabantot, amelynek ülésein el lehet fogyasztani egy italt, a szocialista korból itt maradt relikviákat, a mennyezetről lelógó, sokszor értelmetlen tárgyakat.

Becslések szerint az idelátogató mintegy 4 millió látogató fele Budapest VII. kerületébe megy szórakozni, ahol a legtöbb romkocsma található. Az első 12 éve nyílt, kezdetben a helyiek körében vált népszerűvé, de mára kedvelt turista célponttá vált a fiatalok körében.

Tetszik nekik a berendezés, a régi szovjet érára emlékeztető hangulat, a macskaköves utcák.

szimpla_kert

Bár a politikusok üdvözlik a kerület bevételeinek növekedését, nem mindenki osztja az örömöt. Hétköznap este fél 11 körül még csak éledezik a buli. A környék lakói aggodalommal figyelik a zajszintet, és a partizók (hangos) viselkedését. Az egyik lakó videó-naplót vezet az eseményekről. Elmondja, hogy lehetetlen ebben a környezetben aludni. A környék lakóövezet, a legtöbb embernek reggel fel kell kelni, hogy munkába menjen. A bárok reggel 4-ig tartanak nyitva rendszerint, de a zaj a zárással nem szűnt meg, hanem az utcán folytatódik. Autók, taxik jönnek dübörgő zenével az autórádióból vagy CD-játszóból, dudálnak, emberek kiabálnak. A zaj egész nap, egész éjjel állandósult.

romkocsma3A környék lakásai eladhatatlanná váltak a zaj és a bulik miatt. Szerinte a party körzeteknek nem szabadna a nagyvárosok, városok lakóövezetében működnie.

Egy tavaly bevezetett rendelet szerint hivatalosan a bároknak éjfél és reggel 6 óra között zárva kell tartani. Ennek betartása is számos konfliktus forrása. A polgármesteri hivatal tagadja, hogy a rendelet betartásával problémák lennének. Ha a szórakozóhely tulajdonosa nem tartja be a nyitvatartási időt, a helyet bezárhatják. Kiemeli, hogy a romkocsmák működésének számos pozitív hatása mutatkozik. A kerületben emelkedtek az ingatlanárak, és sok befektető is a romkocsmák fejlesztésében, fenntartásában találta meg számításait. A kerület fejlődésnek indult. Szállodák, egyéb szálláshelyek nyíltak.

Az ellentétek feloldásán tovább dolgoznak az érdekeltek.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com