A becsületes kanadai házaspárnak 1,2 millió forintba került a kertjükből kiásott csontváz

Egy kanadai házaspár bosszúsága, hogy az ásatások számláját rájuk akarja hárítani az állam, mert kertjükben egy 400 éves csontvázat találtak.


csontvaz_neon_cikk_lead_fill_424x283A becsületes házaspár a hátsó kertjükben ásott, amikor rábukkantak a 400 éve halott 24 évesen elhunyt nő csontvázára. A leletet jelentették a rendőrségnek, és a kertet lezárták, hogy a régészek fel tudják tárni a maradványokat.


A kanadai törvények szerint, ha leletet találnak egy magán portán, akkor az egész területet fel kell tárni, és ennek a költségeit a tulajnak kell állni.


A házaspár esetében ez 5000 kanadai dollárt jelent, ami 1,2 millió forintnak felel meg. A pár Sarina település polgármesteréhez fordult segítségért, de még azt nem tudják, hogy sikerül e elintézni, hogy az állam állja a költségeket.


A feleség felháborítónak tartja a törvényt, amely szerint egy gyilkosságnak a felderítését is akadályozhatja, ha valaki tetemet talál a kertjében és törvényt ismerve nem jelenti a hatóságoknak az esetet, hogy a pénztárcájából az állam ki ne húzza a pénzt.


(neon)



Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com