A borosgazdát a fagyállós tolvaj apja a bíróságon majdnem megverte! – videó
A fővárosi ítélőtábla csütörtökön jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette, akit korábban 7 évre ítéltek első fokon, mert saját borába fagyállót öntött.
A borosgazda mindezt azért tette, mert több ízben előfordult, hogy munkaeszközét ellopták tőle és a sok munkával megtermelt borát tolvajok folyamatosan dézsmálják.
Nem derült ki, hogy ki volt a tettes, így a borosgazda azt gondolta, hogy a borba fagyállót tölt, mert így fény derül a tettes kilétére, mert rosszul lesz tőle és kórházba fog kerülni.
Ez meg is történt. Amikor a tolvaj hazament, hozzátartozó azt hitték, hogy csupán részeg, ezért segítséget későn hívtak hozzá. Az elkövető a fagyállós borból másoknak is adott, akik szintén rosszul lettek, de ők a mérgezést túlélték.
A bor tolvajon már nem tudtak segíteni, így meghalt.
A videó felvételen azt látjuk, hogy az elhunyt bűnöző apja csalódott a bírósági ítéletben, így a helyszínen meg akarta ütni a boros gazdát, aki az elkövető édesanyjától bocsánatot kért.
Kiderült, hogy a férfi nem a fagyállós mérgezéstől halt meg, hanem a bor mellé dizájner drogot is fogyasztott.
A család egyébként ezért nem hívott időben mentőt, mert tudták, hogy fiuk rendszeresen fogyaszt alkoholt a drog mellé. Így azt gondolták, hogy egyszerűen csak kiütötte magát.
Pált a borosgazdát először 7 évnyi letöltendő börtönre ítélték. A bírósági döntést hatalmas társadalmi botrány és felháborodás követett.
Még a Facebookon is 60 ezres támogató csoportot alakítottak ki.
A másodfokú tárgyaláson 1,5 év, 3 év jogerős felfüggesztett büntetést kapott így a fiatalembernek nem kell börtönbe vonulnia.
Forrás: alfahir.hu
Hozzászólások