A célmódosítás után elindultak a Lhocéra Szlankó Zoltán és társai
A szolnoki Szlankó Zoltánnal együtt elindult Nepál fővárosából, Katmanduból és a 8516 méter magas Lhoce felé tart az a nemzetközi hegymászócsapat, amely a napokban vízumproblémák miatt eredeti tervét, a 8027 méteres Sisapangma főcsúcsának megmászását feladva a világ 4. legmagasabb hegycsúcsának északi gerincét tűztek ki új céljául.
Szlankó Zoltán, az amerikai Cleo Weidlich és két másik amerikai társuk jelenleg már Luklában tartózkodik.
Barabás László tájékoztatása szerint amennyiben az időjárás és a résztvevők erőnléte is lehetővé teszi, a csúcsot nem a klasszikus úton, hanem annak egy nehezebb variánsán haladva, az északi gerincen közelítik meg, ahogyan azt Denis Urubko kazah mászó is tette 2010-ben.
Szlankó Zoltán - akivel Barabás László telefonon beszélt - ugyanakkor jelezte: lelkileg nagyon megterhelő számukra ez az új helyzet. Bár időben, felkészültségben és erőnlétileg rendben vannak, "őrületesen nagy a váltás, nem erre a hegyre készültek".
Barabás László szerint Szlankóéknak Katmanduban sikerült beszerezniük a még hiányzó felszereléseket, kivéve a főzéshez és hóolvasztáshoz nélkülözhetetlen palackos gázt, amit az egész városban nem lehet kapni. Időközben Cleo Weidlich még egy korábbi mászása során a Sisapangmán hátrahagyott készleteit is begyűjtötte, így ő 90 kilós felszereléssel vág neki az útnak.
A csapat pillanatnyilag Luklában tartózkodik, ahonnan tovább indulva várhatóan estére érik el Phakdinget, majd egy ott töltött éjszaka után mennek tovább Namche Bazarba. Az alaptáborból az Everestre vezető nepáli útvonal – melyen a negyedik táborig Szlankóék Lhocéra tartó mászása is vezet - le van zárva, miután múlt pénteken egy lezúduló jéglavina a világ legmagasabb hegycsúcsának történetében az eddigi legtöbb halálos áldozattal járó tragédiát okozta. Ez az akadály azonban a hírek szerint előre láthatólag az alaptáborba érkezésük idejére – 2-3 nap múlva – elhárul – mondta az expedíció kommunikációs vezetője.
Jelezte: a szolnoki mászó úgy véli, az egyik legnagyobb nehézséget a Lhoce megmászása során a szomszédos Mount Everestre tartó tömeg fogja jelenteni. Egyes információk szerint több mint 340 nyugati mászó és 300 serpa próbál idén szerencsét a hegyen, ezért a nehezebb szakaszokon és a fix köteleknél hatalmas torlódás várható, melyet igyekeznek majd elkerülni.
Barabás László emlékeztetett arra, hogy Szlankó Zoltán a harmadik magyar, aki az idei szezonban egy nyolcezres csúcs megmászására vállalkozik: az aradi Török Zsolt már elérte az Annapurna 2-es táborát, míg Klein Dávid a Mount Everest alaptáborában tartózkodik. Szlankó Zoltánék is az Everest nepáli alaptáborából indulnak majd a Lhocéra. A Lhoce a Mount Everest, a K2 és a Kancsendzönga után a világ negyedik legmagasabb hegycsúcsa. Magyar hegymászók 2011. május 21-én hódították meg először: akkor Erőss Zsolt és Gál László jutott fel a 8516 méteres magasságba.
MTI
Szlankó Zoltán, az amerikai Cleo Weidlich és két másik amerikai társuk jelenleg már Luklában tartózkodik. Itt találkoznak azzal a helyi serpa mászóval, akivel kiegészülve kezdetét veszi a Lhoce-expedíció - közölte az expedíció kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Hozzászólások