A Ceres törpebolygók felszínén idegen metropoliszok lehetnek

Szakértők szerint a Ceres fénylő foltjai olyan területeken is feltűnnek, ahol egyébként egyáltalán nem kellene ott lenniük.

A fénylő foltokon kívül más fényes jelenlét is van a bolygón, amelyek akár idegenek metropoliszai is lehetnek.



A Ceres egyes részein különféle utcákra és falakra utaló struktúrákat találtak, amelyek idegen városokra hasonlítanak. Akik ismerik a Ceres törpebolygó történetét, tudják, hogy a NASA Dawn űrszondája 2015 áprilisában közelítette meg a bolygót. Amikor az űrszonda a bolygó felszíne közelébe ért, különös fénylő foltok tűntek fel a felszínen. A Dawn 385 kilométeres távolságból készített felvételeket az Occator-kráter furcsa képződményeiről.

„Mielőtt a Dawn űrszonda megkezdte volna a Ceres részletesebb vizsgálatát, az Occator-kráter egyetlen nagy fényes területnek tűnt.
A legutóbbi, közeli felvételek azonban összetett képződményeket mutatnak, ami újabb kérdéseket vet fel a foltokkal kapcsolatban”
 - mondta Ralf Jaumman bolygókutató, aki a Dawn kutatás munkatársa.

Nem tudta senki, hogy ezek a fénylő foltok mik lehetnek, mert azóta több hasonlót találtak. Erről különféle tudományos elképzelések születtek és ezek közül senki sem állt elő egy olyan véleménnyel, ami magyarázatot adna a fényekre. Egyesek szerint itt a NASA valamit elhallgat, méghozzá azt, hogy a bolygón a fények nem mások, mint idegen lények metropoliszai. A bolygón a fényes foltok nem lehetnek mások, mint fényszennyezés miatt hatalmas egybefüggő foltok.

Mintha Vegas fényszennyezését látnánk.

 

Egyesek meg vannak hát arról győződve, hogy ezek nem mások, mint több száz különálló kolónia, amely alkotja a gigapoliszt, amelyek intelligens élőlényekkel vannak benépesítve. A NASA Dawn szondája olyan felvételeket készített, amelyen többféle bizarr kupolaszerű alakzat látható.

Ezek magasabbak az Empire State Buildingnél is. Minden jellemző arra utal, hogy mesterségesen létrehozott objektumokról volt szó. Az idegen intelligenciában hívők szerint az épület nem más, mint egy hatalmas ősi templom, amely a naprendszer legnagyobb csillagközi temploma. Mások úgy gondolják, hogy egy gigantikus méretű raktár, amelyben fegyverek találhatók egy esetleges csillagközi összecsapáshoz. Ami még érdekes, hogy megfigyelték, a Ceres fényeinek egyes részei nem állandóak.



Persze ezek lehetnek visszaverődő felületek, amelyek a Nap állásától függően világítanak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Nap járása és a Ceres fénylő területeinek változásai nem vágnak egybe. Léteznek a bolygónak olyan sötét felületei, amikor azt nem éri napsugárzás, mégis fénylenek.

Ráadásul ezek a fények váltakoznak, ahogy a bolygó felületén változik a fényszennyezés. Született mát olyan magyarázat is, amely szerint elektromos kisülések okozhatják a fényjelenségeket. Ez az állítás azonban nem magyarázza meg, hogy a fények miért ugyanazon helyeken bukkannak fel rendszerességgel.



A Ceres nagy valószínűséggel egy idegen civilizáció építette ki, amely behálózza az egész égitestet. Nemrégiben végeztek egy kutatást, hogy az emberek mit gondolnak a Ceres fényjelenségeivel kapcsolatban. Hat lehetséges válasz volt, amelyből 5 geológiai magyarázat volt. Egy pedig olyan lehetőség, ami bármi lehet.

Meglepő módon az emberek 40 százaléka átlát a NASA-n. Közülük sokan véleményezték azt, hogy fényjelenségekre eddig soha nem ismert magyarázat lehet a válasz. Ebbe beletartozik a fejlett civilizáció jelenléte a Ceresen.

Forrás: avilagtitkai.com

Hozzászólások

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

A hajléktalan férfi tettét videón örökítették meg, segítségért nem várt jutalmat kapott.

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

A tíz legjobb pasi a közösségi média felhasználói szerint.

http://ujhazak.com