A csodás Lótusz-tó

A thaiföldi Udon Thani tartományban, ami Bangkoktól 560 kilométerre van, található a csodálatos Lótusz-tó, amelyben a szemet gyönyörködtető lótuszvirágok egyre jobban szaporodnak.


A tónak az a különlegessége, hogy lehet rajta csónakázni de, aki erre vállalkozik, nagyon meg kell érte dolgoznia, mert a tavat még körbeveszi az óriásira növekvő elefántfű. Ebben a fergetegben nem kis munka magunknak utat nyitni, hogy a csónakunkkal büszkén lebeghessünk a lótuszok fergetegében. A hely azért is csodás, mert a víz teljesen kristálytiszta.

1

Tudnunk kell, hogy két fajta lótusz létezik. Az indiai és az amerikai. A virágot egy bizonyos családba sorolják. Egykor a virágszerkezet miatt a tudomány a tündérrózsafélékkel hozták rokonságba. Azonban azt a későbbiekben megcáfolta.

Minden bizonnyal a lótusz mocsári növény, amelynek levelei nagyméretűek és a víz felszínén helyezkednek el. Jellemzője közé az tartozik, hogy nagy pajzs alakú, amelynek felülete erősen viaszos. Az erezetük villás. Szépségüket, nem csak a levélzet, hanem a virág is alkotja. Azért tévesztették egykor össze a lótuszt a tündérrózsafélékkel, mert hasonlóképpen spirális elrendeződésben tündököl élőhelyén.

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Forrás: erdekesvilag.hu

 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com