A férfi lábborotva az új divat

A Leg-Trimmer rövidebbre vágja az urak lábszőrzetét.LegTrimmerBeköszöntött a nyári meleg, amikor előkerülnek a többet mutató ruhák, és az ezzel járó önbizalmi problémák. Sokan aggódnak a súlyuk, a bőrük színe, vagy a szőrzetük miatt, ám ezek a problémák elsősorban a nőket érintette, legalábbis eddig.

Japánban és Dél-Koreában ugyanis egyre több férfi gondolja úgy, hogy a rövidnadrágból kivillanó szőrős láb látványa kínos, emiatt rövidebbre nyírják a lábszőrüket egy kifejezetten erre a célra gyártott férfi lábborotvával, aminek Leg-Trimmer a neve.

A termék első ránézésére úgy néz ki, mintha hagyományos borotva lenne, de az eszköz valójában csak nagyon rövidre vágja a szőrt. Ez azért fontos, mert Japánban a szőrös és a teljesen csupasz láb is kínos.

A Leg-Trimmer megjelenése óta egyre több előtte-utána kép bukkan fel az interneten. A divathullám Dél-Koreára is átterjedt, amikor a boltok polcain megjelent a férfiaknak szánt lábborotva.

A képek mellett, a használók a tapasztalataikat is megosztották a közösségi oldalakon:

„Japánban vette meg a barátom. Szerinte jól működik.”

„Tegnap elmentem egy drogériába kisöcsémmel, hogy vegyek egyet, de az boltban azt mondták, hogy az egész országban elfogyott a Leg-Trimmer.” (zokogás)

„Csak férfiak használhatják? Én is használni akarom, mert nagyon szőrös vagyok.”

„A barátomnak szeretnék venni egy ilyet. De az sem kizárt, hogy én fogom használni a karomon.”

„Hű! Hogy lehetséges, hogy tökéletesen a megfelelő hosszra nyírja a szőrt?”

„Kipróbáltam, de az eredmény nem olyan volt, mint vártam.”

(Forrás: globoport.com)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com