A Google "hőtérkép" megmutatja a legtöbbet fotózott helyet a világon
Rengeteg ember készít fényképeket nyaralása során az adott város építészeti műremekeiről. Most a Google Maps, Panoramio "hőtérképe" lehetővé teszi, hogy megnézzük a legtöbbet fényképezett utazási célpontokat.
Az ötből három legtöbbet fényképezett hely a Földön az EU-ban található a népszerű szolgáltatás szerint, amely lehetővé teszi, hogy az emberek fotókat töltsenek fel a Google maps-re. A hőtérkép honlapja alapján, New York végzett az első helyen, vagy legalábbis New York városának jelenetei, épületei lettek a legtöbbször feltöltve a Panoramio-ra.
Róma, Barcelona, Párizs és Isztambul foglalja el az előkelő Top 5 listán maradt helyeket New York után. A térkép, a legnépszerűbb fényképezési helyszíneket sárgával jelzi, majd egyre gyengül a narancs, rózsaszín, majd lila árnyalatokkal, amely a kevésbé fényképezett helyeket jelölik, így könnyen megkülönböztethetjük a népszerű nyaralási célpontokat.
Meglepő módon London kimaradt a népszerűségből, Európa első öt legtöbbet fényképezett látnivalói a következő városokban voltak: Róma, Barcelona, Párizs, Isztambul és Velence.
Észak-Amerikában az első öt helyezett: New York, Niagara Falls, Chicago, San Francisco és Havanna, míg Buenos Aires a legtöbbet fotózott város Dél-Amerikában.
Magyarország legtöbbet fényképezett helye a térkép szerint Budapest és a Balaton körvonala is kirajzolódik, illetve olyan nagyvárosok, mint Pécs, Székesfehérvár, Győr, Eger is sárga színnel jelöltek.
A "hőtérkép" honlapja IDE kattintva nézhető meg.
forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások