A gyerekek elsírták magukat az undi menzakajától!

Békéscsaba 2015 gyermekétkeztetés. Az egyik gyermek szülője szerint a lurkók inkább az uborkát és kenyeret választották a főétkezés helyett!

A legnagyobb közösségi oldalra egy anyuka fotót posztolt egy „fenséges” keddi ebédről, amely nem volt más, mint fokhagymás harcsaapró burgonyás csicsóval. Az étel azonban finoman fogalmazva nem túl jól sikerült, amit egy békéscsabai általános iskola menzájában tálaltak fel.

bekescsaba-menza

Ebben az általános iskolában havonta egy gyermek étkeztetéséért 10 ezer forintot fizetnek a szülők. Azt szokták mondani, hogy az éhes száj mindent megesz. Ez azonban havi 10000 forintért ezen a napon nem így történt. A gyermekek, akik az iskolában kifáradnak fizikailag és táplálékra lenne szükségük inkább a kenyeret és az uborkát választották étkül.

Az első osztályos gyermekek sírtak, hogy bizony éhesek. Az édesanya kíváncsiságból megkóstolta a harcsafogást és megállapította, hogy az undorító és még büdös is!

Állítólag a gyermekek már szigorúan átgondolt étkeztetésben részesülnek a gyerekek az egészséges életmód jegyében.

Talán innen is kitalicskázzák az étkek javát?

file_102362_0_101407-boy-red-shirt

Forrás: lajk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com