A „gyüttment” jászok fogadják be a migránsokat!

Gedei József bukott DK-s polgármester szerint a kvótákat el kell fogadni, a migránsok egy részét pedig Jászberénynek kell befogadni.


Gedei lavírozott már az MSZP színeiben is, amikor ebben a színezetben országgyűlési képviselő volt. Most azonban a DK-s politikus, aki azzal érvelt, hogy a jászok maguk is „gyüttment” migránsok ezért kedvességet és fokozott figyelmet kell tanúsítaniuk a menekültek felé. A helyi Fidesz azonnal visszautasította a baloldali briliáns ötletet.

0

„Jászberény demográfiai krízishelyzettel küzd, ezért szüksége lenne további betelepülőkre, akik elfogadják alapértékeinket, jogszabályainkat, és képesek alkotó módon hozzájárulni városunk fejlődéséhez.” – jelentette ki Gedei Jászberényben még 2006-2010 közötti hatalma alatt.

A városi képviselő testületben azonban Gedei a Demokratikus Koalíció (DK) színeit képviseli, aki még módosító indítványát február 10-én nyújtotta be. Máskülönben történelmi fejtegetésekbe is bocsátkozott, ahol megindokolja, hogy a jászoknak miért is kellene illegális bevándorlókat befogadni.

A jött-ment baloldali politikus szerint a Zagyva partján a magyaroknak be kell fogadni a menekülteket.

„A XIII. századi bevándorlást követően is érkeztek Jászberénybe, a biztonság hiánya, a kilátástalanság elől menekülők. Őket a népnyelv máig „gyüttmentnek” hívja” – támasztja alá érvét a politikus fantasztikus történelemtudásra alapozva. Szerinte a bevándorlók egy részének befogadása Magyarország számára emberiességi okokból kikerülhetetlen.

Gedei manipulálja a jászberényieket

„Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a tagállamok által közösen elfogadott európai megoldásokat. Ha a kvóta elfogadást nyer, azt is.” – jegyezte meg.

Gedei a témán már nem először lovagolt lelkiismeret furdalást keltve még tavaly decemberben, a jászberényi emberekben egy Facebook posztján keresztül.

Valójában a jászok Magyarországra hazajöttek és fontos karakterei Magyarország történelmének. Az ő jövetelük országunk számára áldás volt. Jelenlétük össze sem hasonlítható a mostani erőszakos illegális bevándorlók Európába áramlásával. A motiváció teljesen más volt.

A volt polgármester módosító indítványa azonban nagy port kavart a jászberényi emberekben. Pócs János országgyűlési képviselő reagált is a halva született ötletre. Kíváncsi volt arra, hogy a migránsok vajon veszélyt jelenthetnek-e országunk számára?

„A párizsi támadások, majd az azt követő események igazolták, hogy az illegális migránsok között megjelennek és folyamatosan szervező, bujtogató tevékenységet végeznek a radikális iszlám tanok követői.” – hangzott a válasz Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkártól.

Forrás: pestisracok.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com