A Jézuskának írt legviccesebb levelek
Az egyik gyerek bevallotta, hogy 80 százalékban jó volt, de akadt, aki azt kérte, hogy az emberek legyenek okosabbak.A gyerekek mindig hozzák a formájukat, amivel egyszer alaposan megijesztik a felnőtteket, máskor úgy megnevettetik az embert, hogy a könnyeink potyognak. Karácsony idején sok fiatal azért ragad tollat, hogy levelet írjanak a Jézuskának, Mikulásnak, akitől persze ajándékot is kérnek.
Ezek a levelek természetesen a szülőknél kötnek ki, ők pedig szívesen megosztják a legviccesebb üzeneteket a nagyvilággal.
Több észt: „A 9 éves kisfiam azt kérte a Jézuskától, hogy az emberek legyenek eszesebbek. Szeretném tisztázni, hogy ezt azokra értette, akiknek rossz ötletei vannak. Emellett azt is kérte, hogy az embereknek legyen jobb az életük. Végül közölte, hogy az ő élete jó.”
Csak röviden, tömören, egyértelműen: „A kisfiamnak elég egyszerű kérései voltak. Ezeket ő maga írta le. Csak egy szájbalzsamot és egy kiskutyát kért karácsonyra. Ennyi.”
Furcsa kérések: A következő levelet egy 3 éves kislány diktálta le az anyukájának.
„Kedves Jézuska!
Karácsonyra gyémántokat kérek, egy rollert és egy dobozt a Legoknak. Zoknira és kesztyűre is szükségem van. Esetleg kaphatnék egy szívecskés nadrágot és új szoknyát? Elefántokról szóló könyvnek és gyurmának is örülnék. Kaphatok még egy sodrófát és egy magazint, amit megoszthatok a barátnőimmel? Pár csirkét és csokimacit is szeretnék, hogy megehessem. Köszönöm, szeretlek!”
Az unoka, aki tudja, hogy mi a karácsony lényege: „A 7 éves unokám azzal kezdte a Jézuskának írt levelet, hogy sok mindent szeretne, de tudja, hogy valójában miről szól a karácsony. Leírta, hogy jó dolog az ajándék, de a családdal töltött idő sokkal fontosabb és jobb móka. Karácsonykor kedvesnek kell lennünk, mert ilyenkor mindenünk megvan.”
Majdnem jó gyerek: „A lányom két évvel ezelőtti levele a kedvencem. Az akkor 7 éves gyerekem azt írta a Jézuskának, hogy 80 százalékban jó volt.”
Mindent, ami a tv-ben van: A következő levélben a kisgyerek valószínűleg sorolni kezdte, hogy mit szeretne, de végül ráunhatott, mert ezzel zárta a Jézuskának szánt üzenetet: „...és mindent, amit a tévében láttam.”Lousi Vitton táska: Egy 6 éves kislány Lousi Vitton táskát kért a Jézuskától, ám a márkát nem sikerült helyesen leírnia, ugyanis Lovi buton táska szerepelt a levélben.
Csillámpor: „A kislányom csillámport kért karácsonyra.” Igaz, ez nem drága ajándék, de elég macerás a feltakarítása.
A méret a lényeg: „A 3 éves kisfiam, Ádám lediktálta nekem, hogy ajándékot, nagy ajándékot, egy nagyobb ajándékot, egy egész kamionnyi ajándékot kér.”
Alku az anyuval: „A kisfiammal megbeszéltük, hogy tízezer forintnál drágább ajándékot nem kérhet karácsonyra. A levelében ez állt:
Anyunak: Karácsonyra egy X-Box 1S-t szeretnék kérni, ami százezer forintba kerül, de légyszi! Kössünk alkut! Ha megkapom, de nem viselkedem jól, akkor visszaküldheted. Mind a ketten jól járunk. Komolyan!”
Brokkoli: „A 3 éves kislányom azt sorolta, hogy mit szeretne kapni karácsonyra. A kerékpár után a brokkoli következett, pedig nem is szereti a brokkolit.”
Katalógus: „A kisfiam nem írt ajándéklistát, hanem egyszerűen elküldte a játékkatalógust, mert az sokkal hatékonyabb.”
Házi feladat: „A másodikos kisfiam rengeteget panaszkodott, amiért esténként házit kell írnia. Ennek ellenére most mégis azért aggódik, hogy két hétig nem lesz házija. Úgy néz ki, hogy biztos abban, hogy kap ajándékot, mert erről semmit sem írt. Csak azt kérte, hogy szórakoztató házi feladatot szeretne.”
Az őszinte: „Kedves Jézuska! Sajnálom, de rossz voltam, ezért tudom, hogy nem kapok semmit.”
A legfontosabb kérdés: „Az 5 éves kislányom egyszer csak annyit kérdezett a levélben, hogy a jó vagy a rossz gyerekek listáján szerepel.”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások