A kedvenc Disney mesénk és a személyiségünk

Mit mond el rólunk, ha a Jégvarázs, Mulan vagy Pán Péter a kedvenc történetünk?aranyhajA Disney meséket kicsik és nagyon egyaránt élvezik, mert a sok erőszakos, bugyuta történet mellett egy Disney mese mindig szép, kedves, és valami fontosat tanít az életről. Ha van egy kedvenc Disney mesénk, akkor az a személyiségünkről is elmondhat néhány dolgot.

Az oroszlánkirály: Kifejezetten határozott, célratörő, ambiciózus emberek vagyunk, aki mindig eléri azt, amit megálmodott magának. Tisztában vagyunk az élet fontos dolgaival, tehát sokra tartjuk a családunkat, barátokat, akiknek szívesen segítenünk önmaguk megvalósításában.

Az ösztöneinkben maximálisan megbízunk, ez pedig eleve sikeressé tesz, ám jellemző ránk, hogy kicsit érzékeny, sértődékeny, nehezen kiengesztelhető személyek vagyunk. Ezen változtassunk, ha tudunk!

Szépség és a Szörnyeteg: Remek képességünk, hogy a felszín mögé látunk, és hajlandóak vagyunk egy második esélyt adni az embereknek, mert tudjuk, hogy milyen érzés másnak lenni. Ez a hozzáállásunk nem furcsává, hanem csodálatosság tesz. Bármilyen helyzetben képesek vagyunk így viselkedni. Emellett jellemző ránk, hogy sokkal nagyobbat álmodunk, mint mások, az igazságérzetünk pedig határtalan.

Mulan: Öntörvényű, független, hatalmas igazságérzettel megáldott emberek vagyunk. Ha van valaki, akit szeretünk, akkor érte képesek vagyunk azt is megtenni, ami másnak eszébe sem jutna. A nagyon lojális, érzelmekben gazdag személyiségünk néha a hátrányunkká válik, mert mindent túlságosan komolyan veszünk. Hajlamosak vagyunk elrejteni az igaz énünket. Nyíljunk meg annak, akit igazán érdemesnek tartunk erre!

A kis hableány: Nem látjuk a világ rossz oldalát, mert örök optimista hírében állunk. Amikor szeretünk, akkor a teljes szívünket odaadjuk. Ha kíváncsiak vagyunk, akkor az egész lelkünkkel keressük a válaszokat, élményeket.

Imádunk új helyeket felfedezni, új dolgokat kipróbálni, ami gyakran megtörténik velünk. Emellett olyan makacsság lakózik bennünk, ami miatt nem engedünk az elhatározásunkból, ám bennünk még ez is aranyos.arielJégvarázs: Első ránézésre nagyon félénknek, visszahúzódónak tűnhetünk, de az, aki jobban megismer, rájön, hogy milyen kedves, imádnivaló személyek vagyunk. Az életünk egyik legfontosabb küldetésének érezzük, hogy biztosítsuk a családunk biztonságát, mert akkor lehetünk boldogok, ha ők is azok. Legyen bármilyen nagy a felelősség, amit ránk tesznek, mi magabiztosa, büszkén viseljük azt, mint egy uralkodó.

Aranyhaj és a nagy gubanc: Aranyhaj hosszú évekig bezárva élt, emiatt nem csoda, hogy alig várta, hogy kiszabaduljon, és felfedezze a világot. Ahogy ő, úgy mi is imádjuk az izgalmakat, újdonságokat, az információkat pedig szivacsként szívjuk magunkba. Az idegenek nem ijesztenek meg. Nyitott, bájos személyként könnyen barátkozunk, de éppen ezért óvatosnak kell lennünk, mert az utazásunk során könnyen átverhetnek.

Alíz Csodaországban: Jellemző ránk, hogy teljesen másképpen látjuk a dolgokat, mint a többi ember, ám ez nem hátrány, hanem komoly előny, ezért imádjuk, hogy különbözünk a többiektől. A fantáziánk nagyon élénk, a kreativitásunk hatalmas, ezek pedig sok helyzeten átsegítenek.

Az is nagyszerű tulajdonságunk, hogy senkit sem ítélünk el azért, mert furcsa. Inkább próbáljuk megismerni és megérteni a másik embert. A párkapcsolatok terén akadhatna nehézségeink az érdekes személyiségünk miatt. Ha egyszer megtaláljuk az igazit, akkor vele sosem fogunk eltávolodni egymástól.

Hamupipőke: Kedves, bátor és okos emberként olyanok vagyunk, mint a mesehősök, tehát senkiről sem feltételezünk rosszat, mindenkit barátnak tekintünk, akinek tudunk, annak segítünk.

Legyen szó bármilyen nehézségről, mi biztos, hogy nem fogunk mérgelődni, nem esünk kétségbe, nem hibáztatunk mást, hanem arra koncentrálunk, hogy minél előbb megoldjuk a helyzetet, amitől csak erősebb, magabiztosabb személyek leszünk. Hiszünk abban, hogy egyszer jobbra fordul a sorsunk.beautyandthebestPán Péter: Mindegy, hogy hány évesek vagyunk, mert lélekben gyermekek maradunk. Számunkra nincs jobb program annál, mint a barátokkal, családdal szórakozni, vagy a párunkkal szeretni egymást.

Rajongunk az élet apró örömeiért, amiket szeretünk rendesen megünnepelni. Minket bármi képes felvidítani, mindenen tudunk nevetni, ráadásul állandóan felfedezünk valami újdonságot, amire rácsodálkozhatunk.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com