A kenti vidámpark építése pókok miatt állt le

Az angliai Kentben épülő vidámpark építését egy időre abba kellett hagyni, mert a környéken egy veszélyeztetett pókfajt találtak. Az ugrópókoknak átmeneti otthont próbálnak keresni.


pók balA párizsi  Disneylanddel fog vetekedni az a 2 milliárd fontba kerülő újonnan épülő vidámpark, aminek építését egy időre le kellett állítani, mert a környéken veszélyeztetett fajú ugrópókokat találtak.

Az építési projektet 2019-ben tervezik befejezni. A gigapark a Paramount támogatásával épül, és akkora lesz, mint az Olimpiai Park. Huszonhétezer munkahelyet terveznek az óriási területen. Az építkezés, már a kezdeteknél megakadt, mert a 872 hektáros területen környezetvédők, egy rendkívül ritka, és veszélyeztetett pókfajt találtak, az ugrópókot - közölte a Mirror című brit lap.

Ez a pókfaj azért annyira veszélyeztetett, mert  a kenti Swanscombe félszigeten kívül, már csak egy helyen található ez a faj Angliában,  Nyugat-Thurrock mocsárvidékén. A pókok különlegessége még az, hogy kifejezetten az erősen lúgos talajon élnek meg, és ilyen föld, csak az épülő vidámpark területén, illetve az imént említett mocsárvidéken van. Új területet találni így  a pókoknak nem egyszerű.

póköz QO4!

A vidámpark kivitelezői is nagy hangsúlyt fektetnek a pókok ideiglenes elhelyezésében.  “Már költöztettünk halakat, elküldtünk nyaralni pockokat, ez eléggé gyakori dolog és így meg lehet védeni őket az építési munkálatoktól” - nyugtatta meg Jeremy Kite a környezetvédőket. Továbbá ígéretet tett arra is, hogy a munkálatok befejeztével a pókok vissza fognak kerülni eredeti lakhelyükre, de ez már akkorra a Paramount birodalma lesz, ahol még felépítik még Európa legnagyobb fedett víziparkját is.

(paravan)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com