A kerekesszékes anya magának festette fel a mozgáskorlátozott parkolóhelyet

Egy kerekesszékes anyának elege lett abból, hogy nem biztosítanak neki mozgáskorlátozott parkolóhelyet a kislánya iskolája elé.


Ezért fogta magát, saját kezébe vette a dolgot és magának festette fel rózsaszínnel a jelet.

 

Claire Lomas állítása szerint még áprilisban kérte a brit Melton Mowbray város hatóságát, hogy fessenek fel egy mozgáskorlátozott parkolóhelyet a kislánya iskolája elé. Az iskola is benyújtotta ezt a kérvényt.

Azonban az ügyben semmi előrelépés nem történt. A múlt héten, mikor Claire a tanítás első napján mikor be akarta kísérni a kislányt a tömeg miatt nem tudott bejutni az iskolába. Ezért végül egy másik anyukára kellett bízni a gyermekét.

Az anyuka ezután felhívta a helyi hatóságot, de ott nem tudták megmondani mikor lesz az iskola előtt mozgáskorlátozott parkolóhely. Ekkor Claire nagyon felháborodott és közölte, hogy akkor majd ő magának készít egyet.

2C1A44CB00000578-0-image-m-10_1441795150270

Claire fogott egy rózsaszín festékszórót és bevállalva, hogy a rendőr esetleg beviszi, saját kezűleg fújt egy mozgáskorlátozott parkolóhelyet az iskola elé a betonra.

2C1A44D300000578-0-image-a-7_1441794904897

Erre persze rögtön felfigyeltek a hatóságok és a nő elnézését kérték a késedelem miatt. Még azt is közölték vele, hogy nem indul ellene semmilyen eljárás a merész tette miatt.

Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com