A király vére 19 ezer euróért kelt el

XVI. Lajos vérfoltos szövetdarabjáért több mint 5,6 millió forintnak megfelelő eurót fizetett egy francia gyűjtő. XVI_ Lajos
A párizsi Hotel Drouot szállodában megrendezett akción került kalapács alá az a faragott akác- és ébenfa miniatűr koporsó, amely egy 20-szor 16 centiméteres lenvászon, véres szövetdarabot tartalmazott.

Az ereklyében még egy homokkal teli erszény is feküdt, amit valószínűleg annak guillotinenak a lábánál gyűjtöttek össze, amellyel lefejezték XVI.

Lajost.
Ezenkívül még egy papírlapot is mellékeltek a koporsóhoz, amin kézzel írt tintával a következő szöveg állt:
"XVI. Lajos drága vére, 1793. január 21. Ajándékozta Joubert ezredes 1829-ben"

Az ereklye hamar elkelt, ugyanis egy francia gyűjtő 19 ezer eurós ajánlatát senki sem tudta túllicitálni.

A történelem szerint XVI. Lajost a - már lebontott - párizsi Temple-be zárták börtönbe a templomos lovagok 1992-ben.
Az uralkodón 1793. január 21-én hajtották végre a halálos ítéletet, és lefejezték a Forradalom téren.

A kivégzés után az emberek nekiálltak összeszedni, amit csak lehetett a meghalt uralkodótól. Volt, aki a haját tette el, míg más a zsebkendőjét mártotta a kiömlött vérbe.

A most elárverezett ereklyéről azonban nincs kézzelfogható bizonyíték, hogy valóban XVI. Lajos vére található rajta, ugyanis ahhoz DNS vizsgálatra lenne szükség.

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com