A kis Angela Merkelnek nem adtak menedékjogot
A gyerek akkor lett híres, mikor a szülők hálából a kancellárról nevezték el a legkisebb babájukat.
Most viszont azzal szembesültek, hogy a család nem kapta meg a menedékjogot Németországban. – számolt be róla a Bild.
A szülők, Tema és Mamon Al-Hamza még 2015-ben érkeztek Németországba Szíriából. A szír nő terhesen a bevándorlási hullámmal jött az országba és szülés után hálából a német kancellárról Angela Merkelnek nevezte el a gyereket.
Mindez egy évvel ezelőtt történt és nemrég a család rossz hírt kapott a német bevándorlási hivataltól. Ebben az áll, hogy visszautasították a menedékjogi kérelmüket. Ez azt jelenti, hogy nem kapják meg azt a védelmet, amelyet a nehéz sorsú menekülteknek nyújtanak, akik hazájukban egzisztenciális fenyegetés alatt vannak.
A családot a hír nagyon letörte, a férj a német médiának ezt mondta: "A levél miatt nagyon szomorú lettem."
Forrás: 888.hu

Hozzászólások