A kómában fekvő csodatevő

A 20 évig kómában fekvő Audrey Marie Santóhoz vagy más néven Kicsi Audrey-hoz minden hónapban több ezer ember zarándokolt el a világ minden részéről a Massachusetts állambeli Worcesterbe, hogy csodát tegyen velük. fds Azt állítják, hogy az egyszerű külvárosi házban elég, ha öt percet töltenek Kicsi Audrey-val, akinek jelenlétében meggyógyulnak a halálos betegségükből – akár a rákból is – az emberek, akiken a modern orvostudomány sem tud már segíteni. A ház körüli szobrokból olaj és igazi, emberi vér folyik. A hívők úgy gondolják, hogy ezek erős, isteni jelenlét jelei. Van, aki szerint egyenesen isten megtestesülése volt.

[ads1]
gfghd A hároméves Audrey 1987. augusztus 9-én házuk hátsó kertjében játszott, délután három óra után találta meg édesanyja az úszómedencében öntudatlanul. A kórházban sikerült megmenteni az életét, de azóta kómában volt. Már itt is megmagyarázhatatlan sebek, stigmák jelentek meg rajta. Négy hónap múlva hazavitték. Házi orvosa szerint általában az ilyen esetekben egy idő múlva feladják a hozzátartozók és valamilyen intézménybe kerül a kómába esett gyermek. Balesete után egy évvel elvitte az anyja a bosznia-hercegovinai Medjugorje zarándokhelyre, ahol Szűz Mária segítéségét kérte, hogy meggyógyuljon Audrey. gffdgd 1992-ben kezdődtek a csodák. Édesanyja, Linda Santo szobájában egy vallásos képből olaj kezdett csöpögni. Nemsokára a ház vallásos képeiből és szobraiból állandóan olaj, vér vagy könny szivárgott. Rózsaillat töltötte be a házat, pedig egyáltalán nem volt rózsa a közelben. A Kicsi Audrey ismert lett. Egész stadiont töltöttek meg a zarándokok, hogy láthassák és sajnos beindult a vallási üzlet is, mindenféle hozzá kapcsolódó ajándéktárgyakat kezdtek árusítani. hfgzh Azonban laboratóriumban is megvizsgálták az olajat, a vért és a könnyet. Ebből az derült ki, hogy a vér és könny emberi, az olajnak 80 %-a olívaolaj, a fennmaradó 20 % ismeretlen eredetű. Százötven esetben tett csodát és gyógyított meg bizonyíthatóan embereket, de ezeken kívül is több ezer, „bizonyítatlan gyógyulás” történt. A filmben látható Billy Theriault-nál hathónapos korában állapítottak meg gyógyíthatatlan gerinc- és izomsorvadást, amitől két éves kora előtt meg kellett volna halnia, azonban Audrey-val való találkozása után javulni kezdett az állapota. jutzutz Hogy a hívőknek, vagy a szkeptikusoknak volt-e igazuk, nem tudhatjuk biztosan. Kicsi Audrey 2007. április 14-én szívelégtelenség miatt elhunyt.

[ads2]
[video width="600" ][/video]

 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com