A Korinthoszi-csatorna, fontos szerepe a hajóközlekedésben

A Korinthoszi-csatorna szélessége mindössze 21,3 méter széles és 6343 méter hosszúságú, amelyen hajók közlekednek révkalauz segítséggel. A felelősség nagy.


A helyszín az Égei-tenger és a Jón-tenger között van. A vízi közlekedés lehetőségét a Korinthoszi szoros mesterséges átvágásával hozták létre. A csatorna két oldalán 63 méter magas tömör sziklák vannak. A szoros a modern hajók számára nem hajózható, hacsak nem kisebb méretűekről van szó.

1

Az eredeti keskeny földszoros már a történelemben is akadályozta a hajóközlekedést, hiszen tengeren úszó monstrumok, csak kerülő úton érhették el céljukat. Akár a Hellén kultúrában, vagy a régi görög időkben sem volt megoldott technikailag a földszoros átvágás, így a hajók 400 kilométer kerülőt tettek.

2

A Korinthoszi-csatorna építésekor is átlagos méretű hajók kelhettek át rajta a szűk sziklák között és a sekély vízben. A modern hajók nagy része ezért nem alkalmas a csatornán való átkelésre, mert tömegük, vízkiszorításuk és szélességük nem teszi lehetővé az áthajózást. Ennek ellenére a Korinthoszi csatorna, jelentős teher és személyszállító hajóforgalmat bonyolít le.

3

4

5

6

7

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com