A kulturális forradalom idejéből árvereznek el bélyegritkaságokat Kínában

Az 1968. november 24-én nyomtatott bélyegsorozat is kalapács alá kerül az Interasia aukciós ház árverésén.Stam
Kedden zárul az Interasia hongongi aukciója, amin igazán ritka bélyegeket szerezhet meg az, aki szeretné valamelyiket a gyűjteményében tudni.

Az aukciós ház például az 1968. november 24-én nyomtatott bélyegsorozatot is felvette a licit listájára. Ezeknek a különlegessége az, hogy a szárazföldi Kína egésze vörös színben pompázik, ám Tajvan fehér rajta.

Tajvan 1949-ben fogadta be a polgárháború veszteseit, azaz Koumintang partizánjait, akik a Mao Ce-tung vezette kommunistákkal szemben maradtak alul. Habár Tajvan azóta független Kínától, Peking mégis őszintén hangoztatja, hogy vissza akarja kapni a terület feletti szuverenitását.

A kulturális forradalom idején kibocsátott bélyegsorozatot anno, néhány órával a forgalomba kerülése után, visszavonták. Most a ritkaságot 600-800 ezer hongongi dollárra (16,8-22,52 millió forintra) értékelték fel.

Az árverésen olyan bélyeget is megszerezhet a szerencsés licitáló, amely sose került forgalomba, és azt ábrázolja, hogy Mao embereket agitál az egykor utódjának kinézett, majd kegyvesztetté vált, és rejtélyes légi balesetben 1971.ben eltűnt, Lin Piaó oldalán.

Ugyancsak árverésre kerül egy 1968-ban keletkezet bélyeg is, ami szintén nem került anno forgalomba, mert túl nagy lett a borítékokhoz képest. Ezen munkások, parasztok és katonák Vörös könyvecskét lobogtatnak.

Nagyon érdekes még a Hongkong területéről feladott, 1839. szeptemberi keltezésű első levél. Akkoriban még csak néhány ezren laktak a területen, majd 1842-ben brit gyarmat lett.

A kedden záruló aukciótól az Interasia 60 millió hongkongi dollár (1,68 milliárd forint) bevételt remél.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com