A kutyájával kötött házasságot a nő, mert az eb „jóban-rosszban kitartott” mellette

Sokan bolondnak nézik Wilhelmina Morgan Callaghant, aki szerint Henry minden férfinál többet ér.A 43 éves Wilhelmina Morgan Callaghan nem mindennapi módon talált rá „élete szerelmére”, ugyanis örökbe fogadta a párját, aki nem más, mint a Henry névre keresztelt kutya. Habár az emberek többsége szerint teljesen elment az esze, Callaghan mégis ragaszkodik a „szerelméhez”, mert Henry mindig mellette volt az elmúlt 8 évben.

Callaghan a királyának nevezi az imádott kutyust, aki jóban és rosszban is kitart mellette:

A 2009-es házasságkötésünk óta sok dolog megromlott az életünkben. Elvesztettem a munkám a hullaházban, emiatt szabadúszó balzsamozónak álltam, ami nem fizet túl jól.

Később a víz elárasztotta a házamat.”

Henry azonban minden viszontagság ellenére kitartott a gazdája, vagyis a felesége, mellett:

Rinek szoktam hívni, ami kelta nyelven királyt jelent. Ő az én királyom.”

Callaghan 2009-ben fogadta örökbe a yorkshire terriert az egyik barátja almából. Nem sokkal ezt követően látta meg az interneten, hogy vannak, akik a kis kedvenceikkel kötnek házasságot, ez pedig arra motiválta, hogy ő is így tegyen, mert úgy gondolta, hogy csodás lenne.

Nem én vagyok az egyetlen, aki a kisállatával kötötte össze az életét. Egy nő például a macskáját vette el, egy ausztrál hölgy a kígyójával kelt egybe.”

Callaghan azt állítja, hogy Henry, teljes nevén Henry Frederick Stanley Morgan, csodálatos partner, szeret ölelkezni, enni, tévét nézni. A házaspár egy weboldalon lett „kutya és feleség”, a szertartáson pedig az egyik barátjuk, Rebecca Carter volt a tanú.

A weboldalon oklevelet kaptak a házasságról, amit Callaghan bekeretezve akasztott fel a falra. A nő egyébként is kutyarajongó, a Facebookon pedig van egy oldala, ahol Celia Ham álnéven foglalkozik sealyham terrierekkel.

Henry sem az egyetlen kutyája, ugyanis tíz másikat, köztük csivavákat, kínai meztelen kutyákat és schnauzereket is örökbefogadott különböző helyekről. Ha pedig az ebek összekapnak, akkor Henry a békítő, amiért Callaghan még inkább szereti.

Ha Callaghan egy új kedvenccel érkezik haza, akkor Henry elsőként köszönti az új családtagot:

Henry nem egy alfa, de kedves, barátságos és könnyű vele együtt lenni.

A pár élete igazán boldog és „romantikus”. Callaghan még dalt is írt a férjének, aki azonnal odaszalad hozzá, ha a nő énekelni kezd. A dal címe „Henry dala”, a szövege pedig „Henry a szerelmem. Henry az én egyetlenem”.

Callaghan arról is beszélt, hogy nagy szüksége volt egy lelki társra, amikor Írországban 2010-ben sokasodni kezdtek a gazdasági problémák, ami miatt ő is elvesztette az állását. Henry végig mellette maradt, míg az igazi férfiak nem tartottak ki.

A kutyák tényleg jobbak, mint a férfiak. Sőt, talán csak egyetlen férfi, Gregory Peck, érne fel Henryhez.”

Callaghan úgy gondolja, hogy a világon a legtöbb házasság tönkremegy, ám ő biztos abban, hogy Henryvel örökre együtt fognak maradni.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Ellopta a show-t igazi örömével a kórusban éneklő kislány – videó

Ellopta a show-t igazi örömével a kórusban éneklő kislány – videó

Az egész kórusból egyedül a szőke kislány tűnik ki, igazi produkciót ad elő.

Odavan a net a Down-szindrómás fiúért, aki először tart a kezében babát

Odavan a net a Down-szindrómás fiúért, aki először tart a kezében babát

A 20 éves Daniel nagyon szereti a kisbabákat, de eddig még egyet sem foghatott meg.

A mai napig nem értik George „Colvos” Colvocoresses halálát

A mai napig nem értik George „Colvos” Colvocoresses halálát

Megoldatlan gyilkossági ügyek.

43 millió forintért egy egész falut árvereztek el Németországban

43 millió forintért egy egész falut árvereztek el Németországban

Németországban egy egész falura lehetett licitálni a napokban, az Alwine nevű települést végül egy valaki vette meg.

Csodás ajándékot kapott a történelemtanár a szeretett diákjaitól

Csodás ajándékot kapott a történelemtanár a szeretett diákjaitól

Az alabamai tanár 20 éve dolgozik az iskolában és úgy szereti a diákjait, mintha a sajátjai lennének.

Nadrágviselés miatt bíróság elé állítanak 24 szudáni nőt

Nadrágviselés miatt bíróság elé állítanak 24 szudáni nőt

Az „illetlen” ruhadarab viselésére előtte engedély kértek, mégis megbüntették őket.

Kiakadt az internet a nőn, aki pénzt kér a rokonaitól a karácsonyi vacsoráért

Kiakadt az internet a nőn, aki pénzt kér a rokonaitól a karácsonyi vacsoráért

Az ötödik gyermekét váró asszony szerint a rendszer bevált és kevesebb a stressz az ünnepek alatt.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Migránsok 98 százalékának nincs munkája Hamburgban egy új felmérés szerint

Migránsok 98 százalékának nincs munkája Hamburgban egy új felmérés szerint

Az integráció továbbra is csődöt mond, elsősorban a migránsok képzetlensége miatt.

Hazudott az Angelina Jolie-vá plasztikázott lány

Hazudott az Angelina Jolie-vá plasztikázott lány

Sahar Tabar bevallotta, hogy Photoshop és smink segítségével alkotta meg a rémisztő fotókat.

http://ujhazak.com