A legjobb fényképek 2013-ban

A National Geographic magazin bejelentette a 2013-as fotópályázatának győzteseit. A lélegzetelállítóan gyönyörű felvételek a Föld sokszínűségét hivatottak kifejezni.


Idén több mint 15,500 profi és amatőr fényképész küldte be felvételeit a világ minden tájáról. A győztes Wagner Ajauro lett, akinek nyereménye egy 10 napos utazás a National Geographic Galápagos Expedíció csapatával. Ezen kívül a fényképe megjelenik a 2013 december/2114 januári National Geographic Traveler magazin címlapján, valamint egy egyéves előfizetést is kap az újságra. Ezúton is gratulálunk neki.

A nyertes pályamű a brazíliai Aquathlon bajnokságon készült: a versenyzők futnak és úsznak a Rio Negro (Fekete Folyó) sötét vizében. A kép remekül visszaadja a lendületet, küzdelmet, hangulata harmonizál a Fekete folyó atmoszférájával.

article-0-1B1A27E9000005DC-98_964x637

"Amikor a képet készítettem én is és a lencse is vizesek lettünk, de annyi energia volt a versenyzőkben, hogy ezen nem tudtam aggódni.

Keith Bellows, National Geographic Traveler magazin főszerkesztője, azt mondta egy sajtótájékoztatón: "Évről évre nehezebb megítélni, melyik kép nyerje a versenyt. A képek minőségei egyre javulnak, a témák változatosak, sokszínűek. Nagyon izgalmas, és egyben nehéz feladat dönteni ilyen sok tehetséges fotós között."

A második helyezett - a kinek jutalma egy 7 napos workshop Santa Fe-n a Nat.Geo. csapatával - Max Seigal lett, aki a Canyonland-i nemzeti parkba látogatott el abban a reményben, hogy lefényképezheti a Tejútrendszert, ám ehelyett egy fantasztikus vihart kapott lencsevégre.

article-0-1B1A2DDA000005DC-28_964x633

A harmadik helyezett Yahai Bonneh, akinek nyereménye egy 7 napos körutazás Amerikában. Az ő képe - egy dzsipre felugró gepárd - a kenyai Masai Mara Nemzeti Parkban készült.

article-0-1B1A2DBE000005DC-154_964x638


A galériában további elképesztő felvételekben gyönyörködhet! Önnek melyik tetszett a legjobban?

Galéria
article-0-1B1A2DBE000005DC-154_964x638
article-0-1B1A2DDA000005DC-28_964x633
article-0-1B1A27E9000005DC-98_964x637
article-0-1B1A2A37000005DC-561_964x613
article-0-1B1A2D0E000005DC-517_964x641
article-0-1B1A2D6C000005DC-99_964x717
article-0-1B1A2DD3000005DC-86_964x640
article-0-1B1A27FE000005DC-279_964x641
article-0-1B1A281F000005DC-938_964x637
article-0-1B1A2732000005DC-2_964x722
article-0-1B1A2779000005DC-747_964x1435

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com