A Magna Carta egy ritka példányára bukkantak az angliai Maidstone-ban

A Magna Carta egy ritka példányára bukkantak az angliai Kent megyei önkormányzat archívumában: a brit történelem egyik legjelentősebb dokumentumának ez a kiadása 1300 körül látott napvilágot, és tartalmazza az erdőkről szóló kiváltságlevelet is.

Utóbbi csak az Oxfordi Egyetem tulajdonában lévő Magna Cartában lelhető fel a világon.

mc

Földnélküli János (1167-1216) angol király az akkori Canterbury érsek által megfogalmazott Magna Cartát 1215. június 15-én bocsátotta ki, hogy jogaik írásba foglalásával békét kössön a súlyos adóterheik és a királyi önkény miatt lázadozó főurakkal.

Az erdőkhöz való hozzáférésről szóló kiváltságlevelet az ifjú III. Henrik adta ki 1217. november 6-án a Magna Carta kiegészítéseként, megfogalmazva benne a köznép jogait és védelmüket a főúri túlkapásokkal szemben. 1225-ban számos kisebb változást hajtottak végre rajta, és 1297-ben a Magna Cartához csatolták.

A kenti Maidstone archívumában lévő példány ugyan súlyosan sérült és mintegy egyharmada hiányzik, ám szakértők ennek ellenére értékét legalább 10 millió fontra becsülik - olvasható a The Independent brit napilap honlapján.

A ritka dokumentumra, amely Sandwich városának példánya, Mark Bateson könyvtáros talált rá december végén az archívumban, alig két hónappal az előtt, hogy a londoni British Library-ben a minap együtt állították ki a 800 éves Magna Carta négy fennmaradt eredeti példányát.

BRITAIN MAGNA CARTA

Nicholas Vincent, a Kelet-Angliai Egyetem professzora, aki a dokumentumot hitelesítette elmondta, az a tény, hogy Sandwich városának is volt egy saját Magna Carta példánya, további bizonyíték arra, hogy a modern alkotmány alapjának tartott jogszabálygyűjteményt jóval szélesebb körben adták ki, mint korábban hitték, és a többi példány is előkerülhet a jövőben.

A világon a Magna Carta 24 fennmaradt példánya volt ismert eddig. A dokumentumot a parlamentáris demokrácia irányába tett egyik első lépésként tartja számon a történetírás.

http://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/forgotten-edition-of-magna-carta-found-in-kent-council-archive-could-fetch-up-to-10m-10031788

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com