A magyarság 35-40 ezer éve él a Kárpát-medencében

A 2000-ben készült Semino- féle genetikai vizsgálatsorozatot előszeretettel elhallgatják.


Mindenképpen érdemes tudni, hogy honnan jöttünk és hova tartunk! Főképp egy ilyen népnek, amely a történelem során meghurcoltatott és egyesek azt kijelentik, hogy itt semmi keresnivalónk nincs, ahol vagyunk.

1

Ennek a kérdésnek tenne tudományosan pontot a végére a sokak által eddig nem ismert Semino- féle genetikai vizsgálatsorozat.

Ennek eredményeképpen a magyar férfiak 93,7 %-a négy ősapától ered, és a jelenleg itt élő magyar férfiak 73,3 %-a már a kőkorszak legelején is itt élő férfi populáció leszármazottja.

A Semino- féle genetikai vizsgálatsorozat eredménye 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban is megjelent az autentikus Science magazinban.

00

A lapban Semino és 16 genetikus egyöntetű közleményt publikált a magyar népesség vonatkozásában.

A magyar nép ősei 35-40 ezer évvel ezelőtt Európában elsőként jelentek meg az europid őstelepesek között.

A mai Európa emberi populációjában genetikusan a legkarakterikusabban elhatárolható népe.

Genetikai szinten, bizonyítottan a magyarok legközelebbi rokonai a lengyelek, ukránok és a horvátok.

Genetikailag nem létezik ún. „indoeurópai”! Nincs „szláv” sem, csak európai ember. Ezalatt a magyarság legjellemzőbb haplotípusok (koromoszómán szorosan elhelyezkedő kapcsolat) csoportjával jellemzi ezeket a népeket.

2

A magyar nép így genetikailag abszolút európai, sőt ős európai nép.

A Semino és mtsa publikálása alapján az EU19 haplotípus elosztás a következő:

Minden magyar férfi 60%-az EU19-es haplotípus őskőkorszakbeli ősapa leszármazottja.

Minden magyar férfi 13,3%-az EU-18, -11 %-a az EU-7, – és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utódai.

Az urali népekre jellemző TAT (EU 13 + EU 14) gén teljesen hiányzik a magyar férfiakból.

“A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. Ezek alapján a székely és magyar nem különbözik egymástól.
Tehát megállapítható, hogy az úgynevezett honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé.”
- írta Ceke András.

A fennálló helyzetre való tekintettel a háttérbe kellene gondolkodni és nem teli szájjal kikiáltani, hogy a magyarok is migránsok és bevándorlók. Hazájukat úgy foglalták el, hogy portyáztak, gyilkoltak és erőszakosan foglalták el a Kárpát-medencét.

dunakanyar

A magyarok hazajöttek.

Forrás: mindenmagyar.com

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com